A győzteskompenzációról 2. rész
Nem magyar találmány
Eredetileg 2025. április 17-án jelent meg
Kezdeném is a győzteskompenzációval kapcsolatos tévhitek eloszlatását, amiben igyekszem rámutatni nemcsak a mellette, hanem az ellene szóló érvek gyengeségeire és rámutatni, hogy bár egyébként van pár jobb érv mellette és bőven van jó érv ellene, valamiért ezek eddig kimaradtak a diskurzusból. Mazochistáknak ajánlom azokat a parlamenti jegyzőkönyveket, amikben erről beszélnek politikusok, természetesen elképesztő szakmaiatlansággal (mindkét oldalon).
Elsőnek oszlassuk el azt gyakori a tévhitet, hogy a “győzteskompenzáció” bármilyen formában magyar találmány lenne. Kezdjük a legszűkebb értelmével a szónak, azaz a magyar országgyűlési választási rendszerben azokról a pozitív töredékszavazatokról, amiket a győztes jelöltjeik révén kaphatnak pártlisták. (ezt egyébként se kompenzációnak nem kéne nevezni, se nem feltétlenül a legerősebb pártnak kedvez - de erről van legközelebb).
Az ilyen töredékszavazati vegyes rendszerre ugyanis legjobb tudásom szerint az első példa nem Magyarországon, hanem… Németországban volt. Az olvasó itt joggal gondolhatná, aha, persze, hiszen köztudott, hogy a magyar rendszert a rendszerváltáskor a német rendszer alapján készítették. Nos, ez nem ilyen egyszerű. A dupla csavar, hogy amikor a rendszerváltáskor “A” német rendszert másolták, akkor már régen nem volt használatban ez a módszer. Az, hogy a rendszerváltáskor a német vegyes arányos típusú választási rendszert sikerült lemásolni, az egy tévhit. A magyar rendszer 1989 óta sosem volt arányos, a német rendszer azon kívül hogy látszólag hasonló (vegyes), teljesen más alapokon nyugszik mint akár a mostani, akár a régi magyar országgyűlési rendszer, amik az árokrendszerhez állnak közelebb. A magyar rendszert nem “A” német rendszerről másolták, hanem EGY német rendszerről.
De honnan jött ez a német rendszer, hogyan működött és mi lett vele? Először is, nem a németek találták ki, hanem a britek. A britek 1945 után azt gondolták, hogy a relatív többségi szavazásos képviselet (saját modelljük) jobb lenne az új német demokráciának, mint az arányos képviselet. A németek viszont nem gondolták így, ahogy a franciák és az amerikaiak se, és a többi zónában szinte kizárólag alapvetően arányos képviseletet vezettek be, ennek két fő formája volt, a listás szavazás (valójában itt is gyakran jelöltekre lehet szavazni, a nyílt listán akár többre is, vagy ugyanarra a jelöltre többször - kumulieren - és egyszerre több párt jelöltjeire - panaschieren - is) és a vegyes arányos modell (ez az amit a magyarok sosem nem vettek át, max. azt hitték), amiben egymandátumos kerületek, teljes kompenzáció és általában egy szavazólap, “két szavazat” és zárt listák vannak. Vissza a brit megszállási zónákhoz, ahol egy harmadik modellt eszeltek ki, ami a vegyes arányosra akart hasonlítani, de a németeket nem verték át, tudták, hogy ez aránytalan, és amint megadatott nekik, lecserélték ezeket a rendszereket (általában vegyes arányosra). Ez volt a töredékszavazatos vegyes rendszer. Eredetileg nem létezett olyan, hogy “veszteskompenzáció”, töredékszavazatok voltak, vesztes jelöltekről és győztes jelöltektől, tehát “győzteskompenzáció” úgymond hamarabb létezett, mint “veszteskompenzáció”, vagy legalábbis a vegyes rendszereknél ez egyidős. Majd arról később írok, hogy egyiket se kellene kompenzációnak nevezni, de egyébként a magyar Vjt. nem is nevezi annak az országgyűlési választáson a töredékszavazatokat.
Két dolog még a német “loser+surplus” modellről. Gyakorlatilag megegyezett a mostani (tehát nem a régi - nagyon nem!) rendszerrel (közvetlen listás szavazat nem volt), de nem mindenhol egymandátumos kerületekkel használták. Eredetileg volt olyan verziója, ahol többmandátumos egyéni kerületekben egyszavazatos rendszerrel használták (SNTV), ahol a győzteskompenzációt nem a második, hanem az első nem bejutó jelölthöz mérték. Ez minden bizonnyal nem volt annyira aránytalan, mint az egymandátumos verzió, de még nem ástam bele magam a működésébe. A másik, hogy a loser+surplus modell egyáltalán nem a semmiből jött. Ugyanis az STV-t (rangsorolós, tiszta egyéni arányos módszer) a britek vezették be Írországban, ami pont azért arányos, mert van benne mind vesztes, mind győzteskompenzáció. De nem vegyes rendszer, így nem hasonlítható közvetlenül össze, ott kvóta van, nem pedig relatív többségi elv. Ugyanígy a vegyes arányos rendszer is attól arányos, hogy szükség szerint vesztes, illetve győzteskompenzációt is tartalmaz, de nem szavazati, hanem mandátumalapon.
Láttuk, hogy a győzteskompenzáció nem magyar, hanem inkább német, de nem is német, hanem brit eredetű, és eredetileg nem volt leválasztható a szavazatalapú “kompenzációról”, ez magyar sajátosság, aminek politikai oka van. Ha valami hungarikum, akkor az pont a győzteskompenzációtól megszabadított/csonkolt töredékszavazati vegyes rendszer, ugyanis ilyen formában sikerült feléleszteni egy halott modellt (1956-ig felszámolták Németországban a töredékszavazatos vegyes rendszereket). Arról, hogy milyen káosz volt a régi magyar választási rendszer, majd megintcsak egy későbbi posztban.
A 90-es években egyébként Olaszország átvette Magyarországról a felélesztett töredékszavazati rendszert, de egy végzetes módosítással, amiről majd később írok. Érdekes módon ők mindkét modellbe egy-egy lábbal beleléptek. A Képviselőházat a német (győzteskompenzációs) modell által inspirált (de két szavazatos) rendszerben, míg a Szenátust a magyar (győzteskompenzáció nélküli) egyszavazatos rendszerhez hasonlító (de továbbra is egy csavar miatt katasztrofálisan elrontott) módszerrel választották. Ennek a történetnek a vége a 2000-res években van, de Olaszország azóta is folyamatosan változtatgatta a rendszerét, és egyszer megpróbálkoztak többségi bónusszal is. Innen a tévhit, hogy Olaszországban alkotmányellenesnek nyilvánították a győzteskompenzációt.
És ezzel zárnám, tág értelemben a győzteskompenzációt a magyar viszonyok között keverni szokák a többségi bónusszal (mivel eddig a magyar rendszerben gyakorlatilag ilyen hatása volt). Pedig teljesen más intézmény, az egyik legalább névlegesen elvesző szavazatokat kompenzál (valójában ettől még se a vesztes- se a győztes töredékszavazatoknak nem feltétlenül arányosító a hatása), a másik egy explicit bónusz egy nyertesnek nyilvánított pártnak. Többségi bónusz sok országban van, pl. Görögországban, de Franciaországban és Olaszországban is helyi szinten. Ezek is vegyes rendszerek (“többségi”+arányos), de más elven működnek, valójában olyanok, mintha egy arányos rendszer mellé egy “győztes mindent visz” rendszert tennének (pártlistás blokkszavazás). A többségi bónusz valóban mindig a “győztes pártnak” kedvez.
Legközelebb folytatom a listán szereplő többi tévhittel és kérdéssel:
hogy miért nem feltétlenül a "győztesnek" kedvez
hogy miért nem kompenzáció (és hogy a "veszteskompenzáció" se csak kompenzáció, sőt!)
hogy miért olyan gyenge legtöbbek érvelése mellette és ellene is, mik a ténylegesen erős érvek mellette és ellene
hogy mi volt a helyezet a régi választási rendszerrel, és mi az a negatív győzteskompenzáció
hogy a magyar választási rendszerben konkrétan a szavazó dönthet úgy, hogy negatív szavazatot ad egy másik pártnak
hogy mi köze van a győzteskompenzációnak a gerrymanderinghez, a kamu (csali) listákhoz és Silvio Berlusconihoz
hogy miért bonyolultabb ez az egész kérdéskör és hogy mi egyáltalán a "kompenzáció" és milyen formái vannak
Kiindulópontok a szakirodalomhoz:
Massicotte, L. (2003). To create or to copy? electoral systems in the German Länder. German Politics, 12(1), 1-22.
Turner, I. (1983). Electoral System Innovation: A Comparison of the Lower Saxony Electoral Laws of 1946 and 1977, their Origins and Effects. Electoral Studies 2(2), 131–147.
https://www.wahlen-in-deutschland.de
A saját szakdolgozatomat a témában pedig szívesen elküldöm annak, akit érdekel.