A régi rendszerben is volt győzteskompenzáció?
Töredékszavazatok a 2014 előtti országgyűlési választási rendszerben — a győzteskompenzációról 5. rész
A “győzteskompenzációt” 2011-ben vezették az országgyűlési választási rendszerbe… vagy mégsem? Arról már írtam, hogy a győzteskompenzáció miért nem magyar találmány és hogy 1990 óta használt magyar rendszert nem “a” német rendszerről mintázták. Ennek során azt is megírtam, hogy inkább az volt az magyar újítás, hogy a rendszerváltáskor megalkotott rendszerből kihagyták a győztes-töredékszavazatokat. Legalábbis egyéni ágról. De a 2011 előtti rendszer kb. világrekorder bonyolultságú volt, és valójában az egyéni ágról származó “veszteskompenzáción” felül volt még két másik fajta töredékszavazat is.
Az első, egyértelműen logikusabb töredékszavazat-típus a pozitív listás töredékszavazat volt. Ez egyáltalán nem egyedi, ma is létezik pl. Csehországban, de volt ilyen Törökországban vagy vagy éppen a weimari köztársaságban is. Talán szerencsésebb lenne maradékszavazatnak hívni. Itt arról van szó, hogy a területi választókerületekben egy bizonyos kvóta után kaphatnak a listák mandátumokat. A listák annyi mandátumot szereznek, ahányszor a szavazatszámukban megvan az egész kvóta. Az efölötti szavazatok válnak maradékszavazatokká, amik tipikusan egy országos szintre kerülnek fel (“national remnant”), ahogy a ki nem osztott maradékmandátumok is.
Ha például 20 000 szavazat után jár egy mandátum (ezt a 20 ezret nevezzük kvótának), akkor egy 11 000 szavazatot szerző párt mind a 11 000 szavazata maradékszavazat, de egy 52 000 szavazatot szerző párt 2 mandátum megszerzése után 12 000 maradékszavazatot visz tovább.
Pontosan így működött a régi magyar rendszer is, csak töredékszavazatnak nevezték. Vegyük észre, hogy itt mindenképp van egy (legitim) győzteskompenzáció, hiszen a már mandátumot szerző pártok is kapnak valamennyi töredékszavazatot. Sőt, definícióban ez egyáltalán nem válik el a veszteskompenzációtól, a kettő formulája természetes módon összetartozik (külön mondat se kell a törvényben). De vegyük észre azt is, hogy ellentétben a mai magyar rendszer egyéni töredékszavazatainak esetével, a kvóta egy (legalábbis lokálisan) abszolút mérce. Nem a második vagy (n+1)-edik helyzett szavazataihoz viszonyítunk.
Nézzük meg ezt a kvótát közelebbről. A magyar rendszerben az adott körzetben a küszöb feletti pártokra leadott összes érvényes szavazat számát kellett leosztani az adott körzetben kiosztható mandátumok száma plusz eggyel, hogy megkapjuk a kvótát. Első észrevétel: A kvóta minden körzetben más lesz, így már torzulhat az eredmény: minden körzetben más az 1 mandátum “ára”. Második észrevétel: miért +1? Miért nem simán a mandátumszámmal osztottak? Azért, mert az úgynevezett Droop (Hagenbach-Bischoff) kvótát használták, ami egy alacsonyabb kvóta. Egy 4 mandátumos körzetben így nem kell 25%-ot, hanem elég 20%-nál többet szerezni az egy mandátum megszerzéséhez. Elsőre akár furcsállható módon az alacsonyabb kvóta nem a kisebb, hanem a nagyobb pártoknak kedvez: hiszen míg egy 10%-os párt a példában ígyis-úgyis csak a maradékok után bízhat mandátumban, egy 33%-os párt nem 8%pontos, hanem 13%pontos “győzteskompenzációt” visz tovább. Ennek ellenére, ezt még egy arányos rendszernek szokás tekinteni, és van matematikai alapja annak a +1-nek. (A jelenlegi cseh rendszerben egyébként +2 van, amit Imperiali kvótának neveznek és sokkal kevésbé védhető: nem egy rendes arányos rendszerről, hanem egy pszeudo-kvótáról van szó.)
Vagyis valamiféle indokolható (bár részleteiben vitatható) “győzteskompenzáció” a régi rendszerben is volt. De itt nem áll meg a történet. Volt ugyanis egy harmadik fajta töredékszavazat, szintén listás ágról. Ezek a “negatív győzteskompenzációs töredékszavazatok” voltak, és az ún. “kétharmados szabály” következményeképp képződtek. A területi mandátumelosztás ugyanis nemcsak a kvóta alkalmazását jelentette, hanem második lépésben és azok a listák is mandátumot szerezhettek, akiknek a maradékszavazatai (mielőtt azok töredékszavazatként felkerültek volna országos szintre) a kvóta kétharmadát elérték. Hogy miért? Csak. (Mert nem volt elég bonyolult a rendszer…? — egyébként gondolom azért, hogy több mandátumot ki lehessen osztani helyi szinten. Végülis legalább nem olyan hasraütésszerű a szabály, mint a cseh rendszer pszeudo-kvótája, ami a töredék/maradékszavazatoknál is rossz irányba hat, de talán egy ilyen szabály indokolhatóbb lenne az egyszerű kvóta, azaz Hare kvóta, mint a +1-es Hagenbach-Bischoff képlet esetén…) Viszont a kvóta 2/3-át nem új kvótaként használták, hanem továbbra is az eredeti kvótához képest számoljuk meg a töredékszavazatokat — immár alulról. Így annál a listánál, amely az utolsó mandátumát kétharmados szabállyal szerezte, negatív töredékszavazatok képződtek. A pozitív és negatív töredékszavazatok aztán országosan kiütik egymást, elvileg akár előfordulhatott volna az is, hogy egy országos kompenzációs listán több a negatív töredékszavazat és a végső szavazatszáma is negatív. Ekkor természetesen nullának kellett volna tekinteni.
Aki emlékszik arra a részre ebből a sorozatból (ez még a substackem tényleges beindítása előtt volt), amiben a negatív töredékszavazatok problémáit taglaltam (olasz elrettendő példa…), abban felmerülhet, hogy is itt megjelenhetnek ugyanazok a gondok. Elméleti síkon lehet olyan helyzetet kreálni, amikor ezzel vissza lehetne élni, de itt a kiszámíthatatlanság (és, hogy alig lehetne rajta valamit nyerni) gyakorlatilag teljesen irrelevánssá teszi a kérdést. (De ugyanemiatt a kiszámíthatatlanság miatt, plusz mivel országos szinten nincs külön szavazat, nem nagyon látok jó érvet arra, hogy a maradékszavazatos rész-kompenzációval való szórakozás helyett miért nincs az egész helyett egy konzisztens, mandátumalapú kompenzációs szabály…)
Nézzünk pár számot a 2010-es választásról:
A Fidesz-KDNP 28 577 db “veszteskompenzációs” töredékszavazatot kapott egyéni ágról, ehhez képest több, mint 3-szor annyi, összesen 107 015 db “nettó” győzteskompenzációs töredékszavazatot vitt tovább területi listás ágról. Azért nettó, mert a kétharmados szabállyal 7 megyében szerzett többletmandátumot (a már eleve inkább a nagy pártoknak kedvező kvótán felül) 30 718 negatív győzteskompenzációs töredékszavazat árán, amit a 137 733 pozitív győzteskompenzációból vontak le. (érdekesség egyébként, hogy a kétharmados szabálynak relatíve még nagyobb nyertese volt a Jobbik, még annak ellenére is, hogy ők a 6 plusz területi listás mandátumukért 33 331 negatív szavazattal “fizettek”, ami önmagában nézve furcsa a Fidesz-KDNP számokkal összehasonlítva). Bár a listás és egyéni töredékszavazatok összesen csak 3 országos kompenzációs mandátumot hoztak a Fidesz-KDNP listának, (minimum) megkérdőjelezhető, hogy ez a három bármennyire is “kompenzációs” lenne, ha egy eleve bőven felülreprezentált párt abszolút mandátumszámát növeli.
Arra a három mandátumra ugyan nem lehet fogni az egypárti kétharmadot: az egyéni körzetek és árokrendszerszerű területi listás mandátumok már önmagában megadták a 67%-ot. Ha megtartjuk a pozitív (győzteskompenzációs) töredékszavazatok rendszerét, de kivesszük a kétharmados szabályt (és a negatív győzteskompenzációt), akkor hasonlóan csak két mandátummal csökkenne a Fidesz-KDNP eredménye a ténylegeshez képest (bár héttel kevesebb területi mandátumot kapnának, de öttel több országosat). Ha pedig a csak a negatív győzteskompenzációt vesszük ki, de a kétharmados szabályt megtartjuk (miért??), akkor egyébként a Fidesz-KDNP mandátumszáma ugyanannyi maradna, csak a Jobbik nyerne egy mandátumot az MSZP kárára.
Érdekesebb az eredmény, ha nemcsak a kétharmados szabályt (és ezáltal a negatív győzteskompenzációt) vesszük ki, hanem a “+1-es” kvótaszabály által biztosított túl olcsó listás mandátumokat (és ezáltal extra töredékszavazatokat) is. Ha a Hagenbach-Bischoff kvóta helyett az egyszerű kvótával (Hare-kvóta) számolták volna területi mandátumokat és töredékszavazatokat, akkor sokkal kevesebb területi mandátumot lehetett volna kiosztani, így sokkal több maradékmandátum került volna fel országos szintre. Az országos mandátumok legnagyobb részét ígyis-úgyis az egyéni töredékszavazatok határozták meg (mivel ezekből sokkal több volt: több, mint 2 millió), így a kompenzáció hatásfokát ezen a választáson nagyon növelte volna, ha több mandátumot lehetett volna országos listán kiosztani területi helyett (hiszen a területi egyáltalán nem kompenzációs). És bizony, egyszerű kvótával a Fidesz-KDNP csak 253 képviselőt szerzett volna összesen, ami a kétharmados határ alatt lett volna - 87 helyett 70 területi mandátumot és 3 helyett 10 országosat.
Mindezek tükrében elmondhatjuk, hogy kétszeresen is volt “győzteskompenzáció” (győztes-töredékszavazat) a régi választási rendszerben: pozitív és negatív is. A kettő olyan értelemben nem is független, hogy ugyanazzal a kvótával határozták meg mindkettőt (és egy listánál, egy körzetben csak az egyik vagy a másik jött szóba). És itt jön be az, hogy ezt ismerve mind a győzteskompenzáció meglétét, mind a hiányát a jelenlegi országgyűlési, illetve önkormányzati rendszerekben árnyaltabban lehet kritizálni (mint ahogy azt általában teszik: “dupla szavazat” stb). A probléma onnan fakad, hogy egyéniben nincs kvóta (akármilyen kicsi szavazataránnyal mandátumot tud szerezni a relatív többséget megszerző jelölt). Pedig lehetne: pl. 1 mandátumos körzetben a Droop kvóta 50%, azaz abszolút többség lenne. Felette talán indokolt lehet a győzteskompenzáció, de alatta pedig negatív győzteskompenzáció lenne a megfelelő eljárás. De (ha nem lennének közvetlen listás szavazatok, mint az önkormányzati rendszerben), a két ág aránya is meghatározhatna egy kvótát: pl. ha 106 egyéni és 93 “kompenzációs” mandátum van, egy kb. 53%-os kvóta mögött még jobb érvek szólnak. Persze nem ilyen egyszerű, még ezzel a kvótával sem lesz arányos a rendszer pár triviális és pár jelentős okból. Az egyik legjelentősebb ok, hogy a kvóta ha relatíve (szavazatarányok szintjén) mindenhol ugyanaz is, az abszolút szavazatszámok szintjén kétszeresen is egyenlőtlen lehet: a körzetekben a választásra jogosultak számában való eltérések és a részvételi különbségek miatt (azért kétszeresen, mert az a kettő kumulálódhat - de egyes körzeteknél akár ellentétes irányú is lehet a két hatás).
Például 2010-ben Pest megyében a kvóta 41 831 szavazat volt, azaz ennyi volt az “alapára” egy mandátumnak, míg Nógrád megyében csak 21 003, azaz majdnem kétszer annyi szavazat kellett egy Pest megyei mandátumhoz, mint egy nógrádihoz.
Ehhez hozzájön még az, hogy nemcsak, hogy eltérő kvóták eltérő levonásokhoz vezetnek, de az országos kompenzációs mandátumok számán kétfajta töredékszavazat osztozik (egyéni és listás), míg csak a listás oldal tudja befolyásolni, hogy egyáltalán mennyi mandátum kerül országos szintre. Ez elég kaotikus és logikátlan hatásokat eredményez, amikhez hasonló eredetű problémák a jelenlegi fix méretű töredékszavazati ágú országgyűlési és önkormányzati rendszerekben is megvannak. De ebbe most nem mennék bele részletesen.
Egy harmadik fontos hatás, hogy a kihagyott, illetve negatív győztes-töredékszavazatok komoly stratégiai jelölési, manipulációs kockázatot rejthetnek magukban, amivel a pártok tovább ronthatják a rendszer arányosságát. Ezekből akár el lehet jutni arra a következtetésre is, hogy a kettő vagy több szint problémái miatt inkább hanyagolni kellene a töredékszavazatos vegyes rendszereket, és hatékonyabb (és egyszerűbb) kompenzációs módszert lenne érdemes bevezetni. (De erről majd máskor…)
További 3 részt tervezek még:
✅2. hogy miért NEM magyar találmány (se szűk, se tág értelemben)
✅(2,5. hogy a veszteskompenzáció egy alulértékelten ördögi intézmény)
✅4. hogy miért nem kompenzáció (és hogy a “veszteskompenzáció” se csak kompenzáció, sőt!)
✅5. hogy mi volt a helyzet a régi választási rendszerrel, és mi az a negatív győzteskompenzáció
lehet ennek a negatív győzteskompenzáció dolognak tágabban szentelek egy köztes részt.
✅(8,5. hogy mi lett volna pl. 2022-ben győztes-töredékszavazatok nélkül)