A szavazás paradigmái

Egy cikk még a Választási Tudásbázis előtti időből. 2024-ben, még mielőtt kikristályosodott volna bennem ennek a projektnek a gondolata, ezt vetettem papírra (metaforikusan), majd egy jó ideig elfelejtkeztem róla. Apró kiegészítésekkel most ezt olvashatjátok.

Egy jobb (elő)választási rendszer minőségibb politikát is hozhatna címmel jelent meg idén a Telexen Tóka Gábor és Csóka Endre cikke a XII. kerületi előválasztás idején. A cikkben a választási rendszerek számos kérdéskörét érintették, onnan, hogy milyen választási lehetőségeket kínál a szavazóknak, a taktikai szavazáson át, egészen odáig, hogy a jelöltek kampányolására hogyan hathat vissza a rendszer. Az, hogy hogyan szavazunk — vagy szavazhatnánk — túlmutat a választási rendszer részletszabályain. A választáselméletben (social choice) matematikai kritériumok sorával jellemezhetünk rendszereket és még elméletben (nemhogy a gyakorlatban) sincs tökéletes matematikai formula a demokráciára. Ha viszont szeretnénk kiválasztani, hogy mit tartunk mi a legjobbnak, először érdemes elgondolkodnunk azon, hogy milyen filozófiát társítunk demokráciához, milyen elv megtestesüléseként tekintünk a szavazásra.

Mire szolgál a szavazás? Elsősorban politikai törzsek versenye, vagy a legnagyobb közjó megtalálására szolgáló eszköz? Minden polgár szavazatával elsősorban a kedvenc jelöltjét vagy pártját akarja támogatni, vagy minden jelöltről elmondaná a véleményét, hogy a különböző véleményekből egy kompromisszumot hozzunk ki? A szavazási módszerek nagy részét ezek mellett a kérdések mentén négy nagy paradigmába oszthatjuk be. A paradigma szó ebben az esetben is azt jelenti, hogy egy adott gondolkodásmódot, sőt, értékrendszert hordoz magában. Egy adott paradigmán belül gondolkodva az azon kívül eső rendszerek lehet, hogy első hangzásra ellenkeznek az igazságérzetünkkel, ugyanis teljesen más értékrenden alapulnak. A törzsi paradigma, valamint annak mérsékelt változata, a kompromisszumkereső-rangsorolásos paradigma, valamint a pontozós-utilitárius paradigma mind más alapvető funkciót rendelnek a szavazáshoz, mint az egyéni érdekekből kollektív döntéseket felállító rendszerhez.

A törzsi paradigma ~egy X-es szavazás

A világ nagy része az első paradigmában él, amely a törzsi szavazás paradigmája. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy minden választópolgár törzsi gondolkodásmóddal szavaz, még kevésbé, hogy így szeretne szavazni. Sőt, gyakran maga a rendszer az, ami erre kényszeríti. A törzsi szavazás paradigmájának legfőbb ismertetőjele, hogy mindenki csak egy jelöltre vagy pártra szavazhat (és gyakran csak egy győztes van, a legtöbb szavazatot szerző jelölt vagy párt nyer). Ebbe a paradigmába tartoznak sok szempontból azok a többgyőzteses választások is, ahol csak egy pártra, vagy pontosan annyi jelöltre lehet szavazni, mint amennyi mandátum kiosztásra kerül.

Megállapíthatjuk, hogy Magyarországon majdnem mindig ez a paradigma dominált. Jelenleg az országgyűlési választáson egyéni választókerületekben egy jelöltre, valamint országos listán egy pártra lehet szavazni. Egyéni választókerületben az egymandátumos, (első preferenciás) relatív többségi szavazás (first-past-the-post vagy first-preference plurality) a törzsi paradigma talán legtipikusabb választási rendszere. Ezt használjuk polgármesterek választására is. Mivel egy választó csak egy jelölt neve mellett X-elhet (különben szavazata érvénytelen), így gyakorlatilag ha nem a két legesélyesebb jelölt egyikére szavaz, a szavazata elveszik. Az országgyűlési egyéni választókerületben a képet árnyalja, hogy az egyébként elvesző szavazatok töredékszavazatokként átkerülnek listára, azonban mivel a választó nem rendelkezhet arról, hogy melyik listára (automatikusan a jelölthöz köthető lista lesz), ez is egyfajta törzsi jelleget ad ennek a speciális szavazási formának (a jelöltre adott szavazat egyben extra szavazat a pártjának is). Országgyűlési választáson ugyan emelett lehet külön is egy országos listára szavazni, ami így árnyalja a képet: a szavazó megoszthatja a szavazatát két párt között: például egyéniben szavazhat (taktikusan) egy esélyes helyi jelöltre és országosan egy másik listára. Ennek ellenére, különösen a taktikai szavazásra való ösztönzés és a nagyobb pártoknak kedvező rendszer mégis elsősorban a törzsi paradigmába helyezi ezt a rendszert, ahogy az alkotóelemei is erősen ezt a jelleget hordozzák magukban.

Ezen a ponton ki kell térni arra, hogy ha a választási rendszer listás része javarészt az arányos képviselet elvén alapszik, miért tartozik a törzsi paradigmába? Egyrészt, a szavazó csak egy listára szavazhat és a mesterséges bejutási küszöb miatt ez a szavazat ugyanúgy potenciálisan teljesen elveszhet, mint az egyéni kerületekben (ennek az szavazók általi értelmezése is a törzsi paradigmába passzol). Másrészt, az arányos képviselet csak a törzseket képzi le igazságosabban, ami sok szempontból nagy előrelépés, de amíg a szavazat csak egy listáról szól, elvi szinten még ugyanolyan törzsi (ha nem még inkább…). Ehhez hozzátartozik az is, hogy még arányos rendszerekben is sokszor úgy tárgyalja a média a választási eredményeket, hogy a legtöbb szavazatot szerző párt “nyerte a választást”, holott egy ilyen rendszerben nem biztos, hogy kormányra is kerül. Magyarországon a listás szavazás törzsi jellegét az is erősíti, hogy Európa javarészéhez képest itt csak úgynevezett zárt listákat használunk. Ez azt jelenti, hogy a pártok által felállított lista sorrendjén a szavazók nem tudnak preferenciaszavazatokkal módosítani. Bár ezzel szemben a nyílt lista megőrzi a pártok jelölő szerepét és így még önmagában nem feltétlenül emeli ki a rendszert teljesen a törzsi paradigmából, de egy lépés a valódi preferenciális szavazás irányába.

Magyarországon a 10 000 fő alatti településeken ugyan használnak egyfajta több X-es szavazást, a blokkszavazást, ez azonban gyakorlatilag hasonlóan törzsi, mint az egy X-es szavazás egy győztesre. Ugyanis pontosan annyi X áll a szavazó rendelkezésére, ahány betöltendő mandátum, így ez egyfajta kiterjesztése az egymandátumos egy X-es szavazásnak több mandátumra. Bár a blokkszavazás alatt a szavazó elvileg több oldal jelöltjeit is támogathatja egyszerre, a rendszer győztes-mindent-visz jellege miatt továbbra elég törzsi.

De milyen más paradigmák léteznek még?

A mérsékelt törzsi paradigma

A második, még a törzsihez közel álló megközelítés a kieséssel és újraszámlálással mérsékelt törzsi paradigma. Gondoljunk itt a kétfordulós rendszerekre, amikben általában, ha semelyik jelöltnek nincs meg a szavazatok több, mint a fele (továbbra is mindenki csak egy jelöltre szavazhat), akkor kettőt leszámítva az összes jelölt kiesik, majd úgy megismétlik a választást. Itt a választó elvileg szavazhat a kedvenc jelöltjére, majd a második fordulóban, ha abban kedvence már nem szerepelhet, a kisebbik rosszra. Valójában ez a két forduló miatt még több taktikai szavazást eredményezhet, azonban nem csak a kétfordulós rendszer az egyetlen ebben a paradigmában. A két, vagy valójában akárhány fordulót egy körben is le lehet bonyolítani, ha a szavazók rangsorolhatják a jelölteket a szavazólapon. Ezt a szavazólapot ha a XII. kerületi előválasztáson is használt azonnali többfordulós rendszerben összesítik, akkor bizonyos értelemben sose “veszik el” választópolgár szavazata (ha nem akarja), az egyenként kieső jelöltek helyett mindig automatikusan a szavazó következő érvényes preferenciáját nézhetjük. Vegyük észre azonban, hogy az ilyen típusú választások még mindig kiemelt hangsúlyt fektetnek a szavazó kedvencére (vagy akit kiesések után épp kedvencének tekintünk). A választáselméletben ezeket a rendszereket a later-no-harm, azaz “később-nem-árt” kritériumot teljesítő rendszerekként csoportosíthatjuk: arról van szó, hogy a szavazó további jelöltek rangsorolásával sosem árt a kedvencének, amíg ő játékban van (ez viszont nem jelenti azt, hogy, a szavazó mindig azzal segíthet a kedvencének a legjobban). A listás arányos rendszerekben is elképzelhető egy ilyen kiesős rendszer, a közelmúltban egyre több országban vetették fel a “tartalékszavazat” koncepcióját, ahol a küszöb alatti szavazatok nem vesznének el, hanem rangsorolós szavazólap segítségével más pártokat segíthetnének a szavazók a kiesett kedvenc pártjuk helyett. A kiesés ebben a paradigmában mindig lényegében azoknak a jelölteknek vagy pártok a sorsa, akit nem támogatnak elegen első helyen, ezáltal nem áll túl távol a törzsi személettől, de bizonyos értelemben a rangsorolás (vagy legalább egy második preferencia) lehetőségével részben meghaladja azt.

A kompromisszumkeresés paradigmája

Egy harmadik fő paradigma a tág értelemben vett “kompromisszumkereső” rangsorolós rendszerek csoportja, itt már nem feltétlenül érvényesül az első preferenciák túlsúlya. Az első és második paradigmák törzsi jellege mind elméletileg, de méginkább gyakorlatilag hátrányosak mérsékelt, centrista jelöltek és pártok számára. Ez a “center-squeeze” patológia, azaz a centrista jelöltek kiszorítására tendencia. Mind az egyfordulós, kétfordulós, vagy azonnali többfordulós rendszerben a centrális erőtér inkább ideiglenes anomália, mint egy stabil egyensúly része, a medián szavazó helyett gyakran a szélsőségeket preferálja. Ehhez képest, mindenképpen (talán túlzottan) is “kompromisszumkereső” módszer az, amikor a szavazók rangsora szerint pontokat kapnak a jelöltek, pl. 3 jelölt esetén az első 1 pontot, a második 0, a harmadik -1 pontot (akik ismerik, láthatják, hogy ez a példa a Borda-féle rendszert írja le — kis módosítással pont ezt használta a Tisza párt 2025-ös előválasztásán). Ez másfajta taktikai szavazásra kényszeríti a szavazókat, mint az első kettő paradigma rendszere. Ennél egy stabilabb, a többségi elvre épülő rendszer-csoport az, ami minden esetben, ha lehet olyan jelöltet választ meg, aki minden más jelölt ellen nyerne egy kétfős versenyben. Az ilyen rendszerek (páros/általános egyszerű többségi, Condorcet-rendszerek) sokkal inkább az “abszolút” többségi elvet követik, mint akár a többfordulós rendszerek, amiket félrevezetően szintén így szoktak nevezni. Ezen kívül, talán a Tóka Gábor és Csóka Endre által támogatott több X-es szavazás, holott fél lábbal már a negyedik paradigma része, is az ilyen rendszerek közé tartozik (erre is rangsorolós rendszerként tekinthetünk, ha úgy vesszük, hogy sok egyenlőségjel és csak egy relációsjel engedélyezett a rangsorban). A listás rendszerek terén kifejezetten az arányos képviselet, mint versengő érték léphet fel a (közvetlen) kompromisszumkereséssel szemben, ugyanis itt a kompromisszumot indirekt módon, a képviselőtestületben kell majd megkötni. Említésre méltó azonban a szabad lista (panachage) intézménye, amit már országban, például Luxembourgban és Svájcban is használnak. Itt a szokásos nyílt listát azzal fűszerezik meg, hogy a szavazó elsősorban jelöltekre szavaz (amit aztán listák szerint összesítenek), viszont nem köteles csak egy párthoz tartozó jelöltekre szavazni. Bár ez az elv nem teljesen ugyanaz, mint a kompromisszumkereső egy győzteses választások, kifejezetten a törzsi logika ellen megy azzal, hogy a szavazónak a saját preferenciáit helyezi a törzsi (első preferenciás) szavazata elé.

A kompromisszumkereső rendszerekben a taktikai szavazás is sokkal bonyolultabb, ami bár néhány rendszer esetében kevésbé kívánatosabbá teszi őket, sok esetben jó tulajdonság is lehet, mert arra ösztönzi a szavazókat, hogy ne kockáztassanak olyan taktikákat, amik a legkedvelt jelöltjeikre is visszaüthetnek. A politikában viszont az ilyen rendszerek potenciális legnagyobb előnye, lehet hogy a pszichológiai szinten található. A kompromisszumkereső paradigma nemcsak mérsékeltebb jelölteknek kedvez, hanem a szavazók politikáról való gondolkodására is kihathat. A kérdés immár nem az, hogy melyik törzset támogatom legjobban, a szavazókat nem elsősorban az első preferencájuk alapján kell osztályoznunk. Nem kell magunkról “Fidesz-szavazóként” vagy “DK-szavazóként” beszélünk, hanem egyszerre több jelöltet is támogathatunk ugyanabban a versenyben, illetve árnyaltabban fejezhetjük ki a véleményünket. Minél kevésbé a szavazók tartoznak “a Jelölthöz” vagy “a Párthoz”, annál inkább a jelöltek és pártok tartoznak a szavazókhoz.

Az utilitárius paradigma

A negyedik paradigma a harmadikhoz hasonlóan kompromisszumkereső, azonban túllép a rangsorolós szavazólapon és a jelöltek pontozását teszi lehetővé. Matematikailag már az akárhány X-es (jóváhagyó szavazás) is ide tartozik, az azonban még binárisan, csak végletekben “gondolkodik” (támogatom/nem támogatom). A pontozós szavazás azt is megkérdezi, hogy mennyire támogatom a különböző jelölteket. Ha ezek összegét, vagy átlagát veszi, akkor egyfajta utilitárius filozófián nyugszik, ami egyben feltételezi azt is, hogy különböző emberek úgynevezett kardinális (pontozott) preferenciái egymással összemérhetők. Ez természetesen egy vitatható, de ettől még nem feltétlenül elvetendő kiindulópont, azonban magával hoz további taktikai szavazási lehetőségeket. Például ha én őszintén csak négyesre értékelném (pl. 1-5 skálán) a kedvenc jelöltemet, akkor is 5-öst kellene neki adnom, ha maximálisan hasznosítani szeretném a szavazatom. Ha a pontozós paradigma csúcsa is az utilitárius összesítési módszer, nem az egyetlen. Pontozós szavazólapokat többé kevésbé úgy is lehet értelmezni, mint rangsorolt szavazólapokat (ahogy fenn láttuk a Borda rendszert is ami rangsorolt szavazólapot értelmez pontozósként). Ebben az esetben egy lehetőség, hogy nem a legjobb számtani átlaggal bíró jelöltet, hanem a legnagyobb mediánnal rendelkező jelöltet keressük. Ilyen rendszer például a csak ebben az évezredben kifejlesztett “többségi ítélet” (majority judgement) módszere.

Példa

De hogyan is nézhet ki ugyanaz a választás a különböző paradigmák alatt? Képzeljünk el egy egyszerűsített szavazást 4 jelölttel és 100 szavazóval és egy győztessel.

• 30 szavazó így rangsorolná a jelölteket: A > C > B > D (de mindegyiket kedveli)

• 25 szavazó így rangsorolná a jelölteket: B > C > D > A (de mindegyiket kedveli)

• 22 szavazó így rangsorolná a jelölteket: C > B > D > A (de mindegyiket kedveli)

• 23 szavazó így rangsorolná a jelölteket: D > C > B > A (de csak D-t, szereti, a többit gyűlöli vagy mondjuk fél tőle)

Az első paradigmában csak azt kérdezzük meg a szavazóktól, ki a kedvencük így taktikai szavazás nélkül A nyerne, mivel a legtöbb szavazatot ő kapta. Pedig A-nál a szavazók 70%-a jobban szeretné B-t, és ugyanígy 70% jobban szeretné, mint C-t, szintúgy 70% inkább D-t választaná. Túlnyomó, több, mint kétharmados többség A ellen van konkrét jelöltek javára, mégis A nyer. Ez a törzsi logika, ahol az “oszd meg és uralkodj” a legfontosabb tanulság.

A második paradigmában két, vagy három fordulót rendezünk vagy szimulálunk. Mindkét esetben a C és D jelöltek fognak kiesni, és az utolsó fordulóban B azzal a már említett 70%-al nyer is A ellen. Az “oszd meg és uralkodj” már nem vezet ilyen egyszerűen győzelemre, de még mindig nagy hangsúly van a “kedvenceken”, ez alapján esett ki 2 jelölt.

A harmadik, kompromisszumkereső paradigmában nézzük meg, hogy párosával milyen eredmények születnének. C-t 70% jobban tartja, mint A-t, 75% jobban tartja, mint B-t, és 77% jobbnak tartja, mint D-t. Mivel minden jelölt ellen többsége van, ő nyeri a választást, annak ellenére, hogy ő szerezte a legkevesebb első preferenciát.

Végül, nézzük meg mi történhetne a negyedik, pontozós/utilitárius paradigmában. Ha továbbra is mindenki teljesen őszintén szavaz, akkor azt várjuk, hogy az első három szavazócsoport 10-es skálán minden jelöltet 7 és 10 pont között értékel, míg a negyedik csoport csak D-t értékeli ilyen magasan, a többit legfeljebb 2 pontra. Így pédául elképzelhetjük hogy D 816 pontot szerez, A 629-et, B 711-et és C 776-ot. Ebben a paradigmában a társadalom adott esetben elfogadna egy olyan kompromisszumot is, ami teljesen szembemegy minden többségi logikával, és figyelembe veszi, hogy bár sokaknak majdnem mindegy, melyik jelölt nyer, D támogatói valamiért félnek a többi jelölttől ezért hajlandóak D-t megválasztani.

A valóság természetesen sokszor sokkal egyszerűbb és egyben sokkal bonyolultabb. Egyszerűbb, mert sok esetben szinte minden választási rendszer ugyanazt a jelöltet választaná győztesnek. Bonyolultabb, mert taktikai szavazás és jelölés révén a rendszer maga visszahat arra, hogy a szavazók hogyan szavaznak, a pártok hogyan épülnek fel és kit jelölnek, és a jelöltek hogyan kampányolnak. Ezért nem mindegy, hogy milyen rendszerben szavazunk, és nem hanyagolhatjuk el azt a kérdést, hogy miféle rendszerben szeretnénk szavazni? Ha mással nem is, azzal érdemes tisztában lenni, hogy mi melyik paradigmában gondolkodunk és nem árthat megérteni, hogy mások lehet egy eltérő paradigmában keresik a választ.

Az alábbiakban pár választási rendszer a paradigmák szerint csoportosítva:

Törzsi / ~“egy X-es”

• egyfordulós (első preferenciás) relatív többségi szavazás (Magyarországon polgármesterek választása és vegyes rendszerekben)

• listás arányos képviselet (különösen: zárt lista, Magyarországon vegyes rendszerekben, EP választáson, megyei és fővárosi közgyűlés)

• relatív többségi blokkszavazás (Magyarországon: “egyéni listás” név alatt is fut, önkormányzatokban 10 000 fő alatt)

• egy szavazatos vegyes rendszerek (Magyarországon önkormányzatokban)

• két szavazatos vegyes rendszerek (marginálisan kevéssé törzsi: “kétszer válassz egyet”, Magyarországon országgyűlési választások)

Mérsékelt törzsi

• klasszikus kétfordulós választások (relatív többségi kiesés elve)

• azonnali többfordulós választás (instant-runoff)

• rangsorolós listás szavazat (küszöb alatti szavazatok nem vesznek el) - “tartalékszavazat” (spare vote)

• egyéni átvihető szavazat (single transferable vote), egy egyéniesített, listák nélküli arányos rendszer

• fúziós jelölés, kapcsolt listák (fusion voting)

• szabad listás (listás jellege miatt)

Kompromisszumkereső rangsorolós / több X-es

• Condorcet-módszerek (többségi elv, párosával összehasonlított jelöltek)

• Borda-féle módszer (egyenlő távolsági pozíciós, “kvázipontozós”)

• akárhány X-es, jóváhagyó szavazás (approval voting)

• szabad listás (listákon átnyúló, több X-es jellege miatt)

Pontozós (kardinális)

• akárhány X-es, jóváhagyó szavazás (approval voting)

• pontozós szavazás (legnagyobb összeg/átlag)

• többségi ítélet (legnagyobb medián)

+1: nem determinisztikus paradigma

• jelöltek közti sorsolás (nem szavazás)

• szavazólapok közi sorsolás (szavazás és sorsolás egyaránt)

• állampolgárok közti sorsolás (nem szavazás)

Ajánlott:

A kép csak illusztráció