Eredetileg 2025. április 13-án jelent meg.
Ma tartják az elnökválasztás második fordulóját. Ez a választás két szempontból lehet érdekes. Az egyik, hogy az első fordulóban a szavazatkülönbség csupán 0,17% volt, tehát nagyon szorosnak látszik a küzdelem az inkumbens elnök és kihívója között.
A másik a választás rendszere, ami kétfordulós, de nem a “klasszikus” kétfordulós. Ugyanis a kétfordulós szavazás első fordulóját általában egy abszolút többségi szabály jellemzi, azaz, a második fordulót meg se tartják, ha egy jelölt megszerzi az összes érvényes szavazat több, mint 50%-át. Ennek az egy X-es szavazásnál az a logikája, hogy hacsak nem elég szavazó meggondolná magát a két forduló között (vagy mások vennének benne részt), második fordulót már nem érdemes megtartani, hiszen úgyis tudjuk melyik jelölt nyerne. Ezzel szemben, ha nincs olyan jelölt, aki több, mint 50%-ot elér, akkor még elvileg a 49%-on álló jelölttel szemben is nyerhet valaki 51%-al második fordulót. Ezért a kétfordulós szavazás alaptípusában az első fordulóban a szavazatok több, mint fele kell a győzelemhez.
Ehhez képest Ecuadorban az a szabály, hogy a második fordulót akkor sem kell megtartani, ha a relatív többséget élvező jelölt legalább az érvényes szavazatok 40 százalékát megszerezte és 10 százalékponttal vezet a második után. Így pl. az első fordulóban 48%-ot szerző jelöt is nyerhet, feltéve, hogy nincs olyan másik jelölt, aki több, mint 38%-ot szerzett. Ez természetesen közelebb viszi a szavazást az egyfordulós szavazás logikájához, így ha van olyan jelölt, akit 40% közelébe vagy fölé mérnek, akkor sok szavazónak már az első fordulóban is inkább érdemes a kedvence helyett egy másik erős jelöltet támogatni, hiszen hiába versenene pl. két 25%-30%-os a második helyért, ha nincs második forduló. A mostani választáson is két 44%-os jelölt indult volt valódi versenyben.
Méltányolható-e ez a módosítás valamilyen jó indokkal azon kívül, ha a költségcsökkentés, vagy eleve a tipikus kétfordulós szavazás lényegének “aláásása” a cél? Nekem egy érv jutott eszembe egy ilyesmi megoldás mellett: ha alacsony relatív többséggel is nyer egy jelölt, pl. 40%-al egy 29%-os második ellen, ez még mindig egy egészen nagy különbség, százalékosan több, mint a második jelölt szavazatarányának egy harmadával vezet az első helyen álló jelölt. Bár ez se elméletileg, se gyakorlatilag nem behozhatatlan és így a második forduló egyébként teljesen indokolt, a látszat a lehet az, hogy így egy akár egy nagyon alacsony elsődleges támogatottsággal rendelkező (pl. megosztott mezőny esetén 15%-os) jelölt nyerhet a végén egy 40%-os jelölt ellen. Sőt, akár nagyon szoros is lehet az eredmény a második fordulóban (pl. 51%-49%), ami nagyobb megosztottságot mutat, mintha eleve egy 40%-os jelölt nagy előnnyel nyert volna relatív többségi szavazás.
Én úgy gondolom, ez még mindig nem egy erős érv, mert a látszatnál fontosabb lenne, hogy egy államelnök valóban legalább egy nagy többség felhatalmazását élvezze, különösen egy prezidenciális rendszerben. Legtöbb köztársaság valamilyen kétfordulós szavazással, közvetlenül választja elnökét (Magyarország természetesen kivétel, európai viszonylatban is). Ez a célhoz véleményem szerint illőbb, mint az egyfordulós, egy X-es (amit a Tudásbázis objektívebb, tájékoztató jellegű cikkeiben igyekszem személyes véleményem ellenére neutrálisabban feltüntetni), nem elég kompromisszumos rendszer, ami ugyanúgy hozzájárulhat a növekvő politikai polarizációhoz, mint az egyfordulós.
Ezen felül, a kétfordulós szavazást klasszikusabb formáját is sokszor pontatlanul vagy akár tévesen hívják abszolút többséginek, kontrasztba állítva az egyfordulós relatív többségivel. Annyiban valóban abszolút többségi, hogy az első fordulóban csak úgy tud nyerni egy jelölt, ha megszerzi az érvényes szavazatok abszolút többségét (az egy X-es logikában). Viszont sokkal több szempontból nem pontos abszolút többséginek nevezni (szerintem ezek közül a 3. pont a legfontosabb):
Ha második fordulóra kerül sor, akkor ez azért szokott lenni, mert nincs olyan jelölt, akinek abszolút többsége volt az első fordulóban (az érvényes szavazatok között). Ha pedig volt ilyen jelölt, akkor ő az egyfordulós, egy X-es relatíve többségi szavazás szabályai szerint is nyert volna, tehát ez nem teheti ezzel szemben abszolút többségivé a kétfordulós szavazást.
A második fordulóban, ha két jelölt jut tovább, itt már elég az egyszerű többség. A második forduló érvényes szavazatai között természetesen az egyszerű többség abszolút többséget jelent, de az első forduló összes érvényes szavazatainak számához képest ettől még nem feltétlenül lesz meg az abszolút többség.
Ha az egyszerű többséget itt el is fogadjuk abszolút többségként, akkor viszont az a probléma, hogy ez csak a továbbjutó két jelölt tekintetében áll fenn. Nem tudhatjuk, hogy volt-e olyan jelölt a kiesők között, aki egyszerű, azaz "abszolút" többséggel legyőzte volna mind a második forduló győztesét, mind az összes többi első fordulós jelöltet. Ha volt ilyen jelölt, de a kétfordulós választás nem mindig őt választja meg, akkor a kétfordulós szavazást aligha nevezhetjük abszolút többséginek, de még egyszerű többséginek sem.
Magyarországon amikor kétfordulós szavazást tartottak az országgyűlési választásokon, nem csak 2 jelölt juthatott tovább, hanem akár 3. Ha például minden 15% feletti jelölt továbbjuthat és nem lépnek vissza elegen, akkor a második forduló ugyanúgy egy szimpla, egy X-es relatív többségi szavazás, semmiképp sem abszolút többségi.