Pénteken elnökválasztást tartanak Írországban. A választás közvetlen és azonnali többfordulós szavazással (egy fajta rangsorolós szavazással) történik. Az elnök (Uachtarán) elsősorban ceremoniális államfői szerepet tölt be, Írország parlamentáris köztársaság, a kormányfő a Taoiseach (miniszterelnök). Az elnököt legfeljebb egyszer lehet újraválasztani, a mostani választást a hivatalban levő elnök, Michael D. Higgins második hétéves ciklusa végén tartják.
Az aktív választójog (szavazójog) alsó korhatára 18 év, a passzív választójogé (választhatóságé) pedig 35 év. A jelölés során a kétkamarás parlament (Oireachtas, alsóháza a Dáil és a felsőháza a Seanad) 234 tagjából legalább 20 vagy a 31 megyei/városi tanácsból 4-nek a támogatását kell megszerezni. (+a hivatalban levő vagy volt elnök jelölheti saját magát is, ha jogosult még egy ciklusra)

Ezúttal a szavazólapon (lásd a képet) három jelölt szerepel, 1990 óta először fordul elő, hogy csak 3 jelölt közül lehet választani (bár volt egy alkalom 2004-ben, amikor csak a hivatalban lévő elnök jelölte magát, így végül választásra nem került sor). Catherine Connolly független jelöltet Sinn Féin, Munkáspárt, Szociáldemokrata és további zöld és baloldali pártok és függetlenek jelölték. Ellenfele Heather Humphreys a Fine Gael kereszténydemokrata párt jelöltje, ugyanis a harmadik jelölt, Jim Gavin, a legnagyobb frakcióval rendelkező Fianna Fáil (közép-jobb / konzervatív-populista) párt jelöltje gyakorlatilag visszalépett (de csak a határidő után, így a szavazólapon még szerepel a neve és lehet rá érvényesen szavazni). Így ez egyben (gyakorlatilag) az első olyan választás 1973 óta, ami kétjelöltes verseny. A közvéleménykutatók Connolly meggyőző győzelmére számítanak.
A szavazás nem kötelező, sem külképviseleti sem online vagy meghatalmazásos (proxy) szavazás nem lehetséges. Csak belföldi lakcímmel rendelkező állampolgárok szavazhatnak, levélszavazás csak pár speciális kör számára elérhető. A szavazásra egy napon keresztül van lehetőség (péntek).
Az elnökválasztással együtt gyakran tartanak népszavazást is alkotmánymódosításról, azonban az előző kettőtől (2011, 2018) eltérően most ilyenre nem kerül sor.
Azonnali többfordulós szavazás
Ez a leírás még bővebben elérhető a Választási Tudásbázis weboldalon (szavaz.at)
Az azonnali többfordulós szavazás, ahogy ez a neve (mert van sok más is) is mutatja, olyan módszert takar, ami többfordulós választást szimulál le egy fordulón belül. Bár van több változata, amire szintén illene ez a név, általában konkrétan egy rendszert értenek alatta. Pontosabb lenne pl. egyszavazólapos rekurzív relatív kisebbségi kieséses rendszernek hívni, de ennek elterjedésére kevés az esély...
A szavazólap
Az azonnali többfordulós szavazáshoz általában rangsorolós szavazólapot használnak (bár elvileg pontozós szavazólappal is le lehetne bonyolítani).
Általában nem kötelező minden jelöltet rangsorolni. Az, hogy egyenlő helyen kifejezetten lehet-e több jelöltet rangsorolni (vagyis nem csak nem rangsorolni pár jelöltet, vagy egyes rangsorokat kihagyni) a változó (tipikusan nem megengedett), de elvileg nincs akadálya.
Hogyan számolják meg a szavazatokat?
Először csak az első preferenciákat számolják meg, azaz, hogy az egyes szavazólapokon melyik jelöltet nevezték meg a kedvencüknek a szavazók. Így összeáll egy sorrend, mint a sima egy X-es szavazásnál.
Ha van olyan jelölt, aki megszerezte (az érvényes) szavazatok több, mint felét (50%+), akkor ő nyeri a választást - hiszen a többieknek együtt le lenne több szavazója. Ha nincs ilyen jelölt, akkor az utolsó helyen álló jelölt kiesik a versenyből.

A következő “forduló” eredményének megállapításához egyszerűen megnézik, hogy mi lenne az állás, ha a kiesett jelölt sose lett volna versenyben. Ha egy szavazólapon őt jelölték meg első helyen, akkor át kell ugrani, és megnézni, hogy annak a szavazónak mi volt a második preferenciája. Ha a szavazó nem jelölt meg további preferenciát, akkor olyan, mintha nem szavazott volna, hiszen úgy döntött, hogy nem nyilvánít véleményt a többi jelöltről. Az eredményeket így összesítve újra meg lehet nézni, hogy van-e olyan jelölt, aki megszerezte az érvényes szavazatok több, mint felét. Ha nincs, akkor addig kell ismételni a kieséseket, amíg valaki meg nem nyeri a választást - ez legkésőbb akkor történik meg, amikor már csak két jelölt van versenyben.




Abszolút többségi szavazás?
Az azonnali többfordulós szavazást a klasszikus kétfordulós szavazáshoz hasonlóan sokszor pontatlanul vagy akár tévesen abszolút többséginek szokták nevezni, kontrasztba állítva az egyfordulós relatív többségivel. Annyiban valóban abszolút többségi, hogy az egyes fordulókban csak úgy tud nyerni egy jelölt, ha megszerzi az érvényes szavazatok abszolút többségét (az egy X-es logikában). Így az utolsó fordulóban bizonyos értelemben mindig abszolút többséggel nyer a győztes. Viszont sok szempontból, ami a kétfordulós/többfordulós szavazásnál fennáll, nem pontos abszolút többséginek nevezni:
Az összes érvényes szavazó számához képest az utolsó fordulóban sem garantált, hogy egy jelölt megszerzi az abszolút többséget, mivel általában van “lemorzsolódás”. Ellenben legkésőbb az utolsó fordulóban mindenképp egyszerű többséggel nyer a győztes, az ezt megelőző fordulóban pedig a még “aktív” szavazatok abszolút többségével nyerhet csak.
Az azonnali többfordulós szavazás nem mindig az általános egyszerű többséggel támogatott jelöltet választja meg. Ezt azt jelenti, hogy ha van egy olyan jelölt, aki párosával minden jelöltet egyszerű többséggel (az egyszerű többség egyben abszolút többség a két jelölt között semleges szavazókat nem számítva) legyőzne, akkor sem mindig ezt a jelöltet választja győztesnek. Sőt, elvileg azt is jelentheti, hogy van olyan jelölt, aki minden jelöltet az érvényes szavazatok között abszolút többségével legyőzne, de azonalli többfordulós szavazáson mégse nyer.
Hol használják?
Országos szintű közvetlen választásokra
Írországban a elnökválasztásra (és időközi parlamenti választásokra, ugyanis a parlamentet a többgyőzteses arányos verziójával választják)
Ausztráliában a képviselőház megválasztására (a felsőházat ahogy az írek, a többgyőzteses megfelelőjével, STV-vel választják)
Az Egyesült Államokban Alaszka és Maine használja (kicsit eltérő módon) mind a képviselők, szenátorok és elektorok megválasztására
Indiában az elnököt (közvetett módon) szintén azonnali többfordulós szavazással választják, Sri Lankán pedig módosított formában (csak 3 jelöltet lehet rangsorolni) közvetlen választáson (ugyanez a helyezet Pápua Új-Guineán a parlamenti választásokon is).
Számos más hivatalos választáson használják még az azonnali többfordulós szavazást az említett országokon kívül többek között Új-Zélandon, az Egyesült Királyságban (különösen Skóciában). Mivel egy győzteses szavazásról van szó, leginkább az angolszász kultúrkörben gyakori megoldás.
Magyarországon
Az azonnali többfordulós szavazást használták 2024-ben a Budapest XII. kerületi előválasztáson, több, mint 6000 szavazóval.
A 2025-ös fővárosi diákönkormányzati elnökválasztást szintén azonnali többfordulós szavazással tartották, amelyen több, mint 2400-an szavaztak.
Ezen kívül egyes civil szervezetek és diákönkormányzatok szintén használják bizonyos tisztségviselők megválasztásához.


