A magyar választási rendszer(ek) 2014 előtti módosításai közül egy kevésbé ismert téma a közös jelöltek és a kapcsolt listák intézményei. Ez valószínűleg azért van, mert nem olyan látványos és figyelemfelkeltő, mint a fordulók száma vagy a győzteskompenzáció. De ennek a látszólag unalmasabb témának is jelentős közvetett hatása van arra, hogy kik és hogyan indul(hat)nak a választáson. Most nem arról fogok írni, hogy hogyan működtek ezek pontosan a régi parlamenti rendszerben, vagy hogy mi lenne az ideális. Helyette egy távolabbi példát mutatok be röviden.
Az amerikai kontinensen, különösen az Egyesült Államokban "fusion voting" (néha: "vote pooling") néven ismert egy olyan szabály, amire egykor külön név se kellett, mert ez volt az alap. Valójában csak a ma Magyarországon is ismert, standardizált, ausztrál szavazólapok esetében tűnhet furcsának ez az intézmény.
A fúziós szavazás alapvetően azt jelenti, hogy egyszerre több párt is jelölheti ugyanazt a személyt. De ezen belül is arról van szó, hogy nem egy közösen jelölt személyről van szó, hanem külön-külön jelölik a pártok ugyanazt. Ennek megfelelően a jelölt többször szerepel a szavazólapon (ehhez többször is teljesítenie kell a feltételeket). Az ausztrál szavazólapok elterjedése előtt volt olyan, hogy a pártok maguk nyomtatták a szavazólapokat a jelöltjeik nevével, ilyen rendszerben talán érthető, hogy miért lett az volna a meglepő, ha meg lett volna tiltva, hogy több párt ugyanazt a jelöltet támogathassa. Az egységes szavazólapoknál viszont már az a furcsa, ha egy jelölt több helyet is kap a szavazólapon.
Mire jó a fúziós szavazás? Egyesek szerint (akik az Egyesült Államokban is vissza szeretnék hozni - ahol eltörölték - vagy be akarják vezetni - ahol sose volt ilyen - vagy csak meg akarják tartani) ez a kisebb pártokat segíti: dönhetnek úgy, hogy egy esélyes jelöltet támogatnak, de mégis külön kiderül mennyien szavaztak rájuk, azaz miattuk az adott jelöltre. Egyben a fúziós jelöléssel támogatott jelölteknek is jó, mert így a kisebb pártok támogatását élvezve több szavazatot kapnak, a spoiler hatás kevésbé érvényesül. Természetesen ez utóbbi azért van így, mert nevek szerint számolják össze a szavazatokat, vagyis végső soron összeadják az adott jelölt javára az összes jelölése után a szavazatokat.
De ilyen nem csak az Egyesült Államokban van, hanem pl. Mexikóban is, ahol az alsóháznál a magyarországihoz inkább hasonlítható vegyes többségi rendszer van, részleges (de a magyarhoz képest teljesen más szabályú) kompenzációval. De nem csak a kompenzáció esélye miatt nem árokrendszerről beszélünk, hanem mert csak helyi képviselőre lehet szavazni, ami egyben a pártlistára is szavazat (kicsit mint a magyar önkormányzati...). Külön pártot nem lehet megjelölni. De ez mégsem jelenti, hogy a szavazónak ne lenne feltétlenül döntése listás ágon, mivel több párt is jelölheti ugyanazt a jelöltet, de ehhez nem kell közös listát alkotniuk. Így külön külön gyűjthetik a listás szavazatokat. A rendszer előnye az is, hogy pontosan kimutatható, hogy melyik párt mennyivel járult hozzá egy jelölt megválasztásához. De szavazói oldalról viszont nem biztosít akkora szabadságot, mintha mindenki külön szavazhatna bármilyen más pártra is. (Az esetleges kompenzáció logikája miatt egyébként van más jó ok is így csinálni, de erről majd máskor...)
Mexikóban - néhány szavazólap illusztrációnak a képen - egyébként van lehetőség hagyományosabb közös jelölésre is, mint ahogy a jobb oldalt látszik 3 párt közös jelöltje (Morena és társai) szemben a 4-szer külön-külön jelölt ellenfelével. A rendszer abban is különleges, hogy a szabály jól követi a szavazó vélhető akaratát, pl. attól az egyéni szavazat nem lesz érvénytelen, ha valaki többször is szavaz ugyanarra a jelöltre (persze ezt egynek számítják), sőt, még a listás szavazat se lesz érvénytelen, hanem a törtszavazatokat elosztják a "szövetség" pártjai között.
Ezzel kontrasztba állítva, egy jelenet az Elnök Embereiből (The West Wing), amiben egyértelműen a fúziós szavazás okoz (látszólag) zavart az emberek fejében, Josh Lyman idegeinek rovására: