Hogyan hozzuk ki a vesztest győztesnek?
Egy másik szokatlan opció: a "koexisztencia", avagy a választókerületi diszkrimináció
Ebben a kis kötetlenebb minisorozatban végigveszek pár technikát, amikkel a választást egy párt akkor is kihozhatja a saját előnyére, ha egyértelműen vesztésre áll, nyílt választási csalás nélkül (legalábbis szűk értelemben - tágabb, morális értelemben persze ezek mind tekinthetők annak).
Ismertebb módszerek a klasszikus gerrymandering (cracking&packing), és egyéb kerület-manipulációs technikák (szándékos aránytalanságok a választók létszámában), a voter suppression (részvétel elnyomása különböző eszközökkel, gyakorlatilag az ellenfél szavazói számára a szavazás megnehezítése). Említettem már a győzteskompenzációs sorozatomban a csalilistákat, amik szintén komoly részei lehetnek a manipulációs arzenálnak, különösen, ha valamiért inkább egyoldalúan, nem kölcsönösen alkalmazhatóak. Ezen kívül az “oszd meg és uralkodj” stratégiai különböző elemeire, mint a spoiler jelöltekre is utaltam. Végül, a taktikai szavazásnak és stratégiai jelölésnek is mutattam már be röviden olyanokat, amik jól jöhetnek adott helyzetekben egyes jelölteknek, pártoknak.
Múltkor egy szokatlan választási módszert mutattam be: az úgynevezett “binomiális rendszert”, amit 1989 és 2013 között használták Chilében.
Most (kb. fél éves késéssel) egy szokatlan vegyes rendszerrel folytatom, az úgynevezett “koexisztencia” típussal, amit akár választókerületi diszkriminációnak is nevezhetünk.
Mi az a koexisztencia?
A vegyes rendszerek (sőt tágabban az összetett* választási rendszerek) egyik formája a koexisztencia (coexistence) típus, amit együttélésnek is lehetne magyarosítani. Ennek a lényege, hogy egy rendszeren belül, ugyanazon a választáson, ugyanazon a szinten, különböző választókerületekben eltérő választási formulát használnak. Nevezhetnénk akár horizontális párhuzamos szavazásnak is, de a párhuzamos szavazás név (parallel voting) az árokrendszerre utal.
Mivel ezek a fogalmak egy választásra, egy testület választási rendszerére vonatkoznak, nem koexisztencia ilyen értelemben, amikor egy kétkamarás parlament két kamaráját más rendszerekkel választják. De talán tágabb értelemben lehet annak nevezni, ahogy a magyar önkormányzati választáson egyes települések győztes mindent visz, mások vegyes, megint más helyen pedig arányos rendszerben választanak képviselőtestületet.
A koexisztencia ugyan különböző területekről választott képviselők választásánál a különböző rendszerek együttélését jelenti, ám nem jelenti, hogy ezek a területek maguk döntenének az általuk használt rendszerről. Vagyis ez az együttélés nem feltétlenül “élni és élni hagyni” típusú, hanem előfordul, hogy kifejezetten választási rendszer manipulációs eszköz. Ez utóbbira a választási rendszer kialakításának körülményei utalhatnak és elsősorban akkor merül fel, ha olyan vegyes rendszerről van szó, amiben a győztes-mindent-visz és az arányos elemek keverednek.
Példák koexisztenciára:
A Bethlen-féle választási törvény rendszere (Budapesten listás arányos, vidéken győztes mindent visz)
Európai Parlament (azzal a megkötéssel, hogy minden tagállamban alapvetően arányosnak kell lennie, tehát ez elvileg nem “vegyes”)
Az Egyesült Államok Képviselőháza, Szenátusa és az Elektori Kollégium (nem vegyes, mind győztes-mindent-visz)
Miért lehet problémás?
Ahogy a példákból is lehet látni a koexisztencia tág értelemben sok mindent lefedhet, és önmagában még nem óriási igazságtalanság. Például az Európai Parlament esetében gyakorlatilag mindenhol alapvetően arányos a képviselet, de a tagállamok döntenek a részletekben. Így 27 féle rendszer van érvényben ugyanazon a választáson, ami magával hoz több dimenzión is egyenlőtlenségeket, diszkriminációt, de a képviselet ezektől pont nem lesz sokkal torzabb. Ez elsősorban azért van, mert egyik tagállam se vezethet be túlzottan aránytalan rendszert, hogy a helyi többség hangját felnagyítsa.
Az Egyesült Államokban nincs ilyen szabály (sőt…), ezért ott elsősorban egy olyan állapot van szövetségi szinten, ami egy “race to the bottom” eredménye. Itt minden állam csak győztes mindent visz rendszerben adja ki például az elektori szavazatait az elnökválasztáson, mert ezzel maximalizálja az államon belüli többség ráhatását (és az államon belül a többség alkotja általában a szabályokat). Arányosra nem váltanak, hiszen azzal a saját államuk befoyását csökkentenék azzal, hogy nem minden elektort adnának a helyi győztesnek. Az elektori kollégium esetén egyedül Nebraska és Maine térnek el az “at-large” győztes-mindent-visz elvtől, de ehelyett sem arányosat használnak, hanem csak az elektorok egy részét kvázi egymandátumos körzetekben választják. A törvényhozásnál viszont eleve csak egymandátumos körzetek vannak, így itt a győztes mindent visz az alapvetés, csak a választási formula lehet más. Alaszka és Maine itt rangsorolós szavazást használnak, két másik állam (Georgia és Louisiana) pedig kétfordulósat.
Láthattuk tehát, hogy a választási rendszerek együttélése problémás lehet akkor is, ha az egyes régiók szabadon választják ki a rendszerüket. De egyértelműen kevésbé problémás, ha korlátok között (pl. Európai Parlament), mint ha választhatnak győztes-mindent-visz formulát is a saját befolyásuk maximalizálására. De a koexisztencia akkor a legveszélyesebb, ha felülről, egy kézből manipulálható a rendszer: amikor egy oldal mondja meg, hogy hol hogyan fognak szavazni. A manipulátor számára nagyon erős eszköz egy koexisztencia típusú vegyes rendszer.
A koexisztencia típusú vegyes rendszerben a választókerületek egy részében győztes mindent visz, a másik részében arányos a képviselet típusa. Aki önmagára tervez választási rendszert, úgy csinálhatja, hogy a neki kedvező terepen győztes mindent visz, az ellenfelei bázisain pedig arányos legyen. Így diszkriminál a választókerületek között a formulát illetően. Ilyen volt Magyarországon az 1920-as években, ugyanis vidéken “többségi”, Budapesten listás arányos volt a képviselet. (és ez csak egy volt a rengeteg igazságtalanság között, pl. a titkos és nyílt szavazás, a választójog maga stb…). “Arányos neked, győztes mindent visz nekem”, így lehet biztosra menni.
Ma már viszonylag kevés példa van ilyesmire, demokratikus országokban még kevésbé. A kivételeknek általában valami speciális oka van (például egy német nyelvű választókerület Belgiumban az EP választásra az egyetlen de facto “többségi” formulát használó kerület). Kanadában is tettek már javaslatot olyan rendszerre, ahol két (többé-kevésbé) arányos formula élne egymás mellett. A választási formulában való direkt eltérés viszonylag ritka, de nem ez az egyetlen paraméter, amivel lehet játszani. A körzeti magnitúdó (mandátumok száma) is befolyásolja az arányosságot és egyben egy természetes választási küszöböt is meghatároz. Mivel sok országban igazítják közigazgatási egységekhez (régió, tartomány, megye) a választókerületeket, előfordulnak jelentős egyenlőtlenségek, így az arányosság és a választási küszöb területileg jelentősen eltérhet egy országon belül. De ez még mindig sokkal kisebb hatású szokott lenni, mint a vegyes rendszer potenciálja és legalább nem égbekiáltó, egyoldalú manipulációról van szó általában. Mégis, sok országban kapnak a vidéken erős pártok egy enyhe bónuszt a rendszernek köszönhetően.
A magyar választási rendszerben van koexisztencia?
A jelenleg hatályos magyar választási rendszerben sem az Országgyűlés, sem az önkormányzati képviselőtestületek választására nem alkalmaznak hagyományos koexisztencia típusú rendszert. Az országgyűlési rendszer viszont nagyon nagy részben hasonlít az árokrendszerre.
Egy olyan eleme van a választási rendszernek, ami területi alapon ír elő eltérő formula használatát, mégpedig a magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgárok esetén, akik csak (az “arányos” ágon használt) listás szavazatot adhatnak le, egyénit nem. De ezt hagyományos értelemben nem nevezzük koexisztenciának, egyszerűen a határon túliak választójoga maga nem teljes, hanem részleges.
Konklúziók?
A koexisztencia, azaz a választási rendszerek területi (horizontális) együttélése, összetettsége egy olyan jelenség, amit nehéz lenne akár csak látszólag is neutrálisnak elkönyvelni, hiszen tulajdonképpen választókerületek szerinti diszkriminációról van szó. Mégis, vannak durvább és kevésbé problémás formái. A durva formája az, amikor szándékos, manipulációs trükk, és kifejezetten igazságtalan “vegyes” rendszert eredményez. A győztes minden visz és arányos elvek területi megosztása egy nagyon erős eszköz a választási eredmények hajlítására, a képviselet torzítására és sajnos erre Magyarországon is volt példa.
Kevésbé szembetűnő probléma, ha nem vegyes rendszerről van szó, hanem különböző arányos vagy “többségi” formulák élnek egymás mellett, például azért, mert az egyes területek különböző választási rendszert választottak maguknak. Erre példa az Európai Parlament vagy az Egyesült Államok szövetségi szintje, ám mindkettőnél további kérdések merülhetnek fel ennek helyességét és célszerűségét illetően. Egy másik jelenség, ha nem a választási formula, hanem más paraméterek, pl. a körzeti magnitúdó okoz valamiféle diszkriminációt a körzetek között, de ennek általában valami (többé-kevésbé) “természetes”/legitim oka van.
Tágabb értelemben a koexisztenciánál viszont érdemes elgondolkozni azon, mit jelent különböző választási rendszerek együttélése különböző választásokon, illetve hol lehet még látni “arányos neked, többségi nekem” logikát. Az utóbbira időbeli dimenzió mentén elválasztva egy példa, ahogy a Fővárosi Közgyűlés választási rendszerét mikor alakították alapvetően arányosról torz vegyesre, majd vissza arányosra. Az előbbit tekintve a magyar önkormányzati választáson felmerülhet kérdésként, hogy rendben van-e az, hogy minél kisebb a település, annál inkább győztes mindent visz a képviselőtestület jellege, minél nagyobb, annál inkább arányos? (10 000 fő alatt blokkszavazás, felette vegyes, Budapesten pedig éppen arányos)