Én is kritizáltam már itt az olyan javaslatokat (de általában inkább homályos igérgetéseket), amik onnan indulnak ki, hogy “kétfordulós és arányos” választási rendszer kell. Ilyenkor gyakran meg is kérdezem, hogy na most melyik? kétfordulós? vagy arányos?
De tényleg nem lehet mindkettő egyszerre? (a Vox Populi választási kalauz legújabb posztja által említett kérdés, mindenképp ajánlom ennek elolvasását és az ott linkelt videó meghallgatását is) De. Lehetne, csak gyakorlatilag példátlan lenne, és példa hiányában nehéz elhinni, hogy bárki valóban kétfordulós arányos rendszerben gondolkodna. Sokkal valószínűbb, hogy csak dobálóznak két szóval, ami a közönségüknek szerintük pozitív csengésű és az egyiket jó eséllyel sokan nem is értik vagy úgyse kérnék számon, ha éppen a rendszer nekik kedvezne.
Amit a legfontosabb tisztázni, hogy a régi országgyűlési választási rendszer nem volt arányos. Kétfordulósnak kétfordulós volt, abból is egy eléggé szerencsétlen verzió, amit “abszolút többséginek” egyéniben sem lehetett nevezni, számos okból. De úgyis vesztegetek még szavakat a régi rendszerre, amit jó eséllyel (remélhetőleg) soha nem látunk viszont, ebbe nem most fogok belemenni. Azt érdemes tudni róla, hogy kétfordulós, de nagyon aránytalan rendszer volt. Vagyis ha valakinek a “kétfordulós arányos” rendszer kb. a régihez való visszatérést jelenti, akkor eleve megbukott az a feltételezés, hogy arányos rendszert akarna látni.
De menjünk bele a részletekbe, hogy ha van ilyen rendszer, az hogyan nézne ki? Az egyik lehetőség, hogy egy kétfordulós listás arányos rendszerről lenne szó. Ennek különösen a küszöb függvényében lenne értelme, legalábbis annyiban, hogy ha az első fordulón van csak küszöb, és a másodikon csak a küszöb feletti pártok vehetnek részt, akkor az bizony egy nagyon előremutató rendszer lenne. Sőt, európai szinten is innovatív, hiszen kb. mindenhol máshol hagyják a szavazatokat elveszni. De valószínűleg jó népszerűtlen is lenne, mert teljesen felesleges a második forduló. Az eredmények úgyis hasonlóak lennének, a második fordulót pedig tökéletesen lehetne helyettesíteni ha rögtön az első (és egyetlen) fordulóban rangsorolni lehetne a pártokat. Gyakorlatilag ki lehet zárni, hogy bárki aki kétfordulós arányos rendszert követel, az ilyenre gondol, mert ha ilyenre gondolna, akkor ő is kimondaná, és én meg már rég írtam volna róla!
A másik lehetőség, hogy nem kétfordulós listás arányos szavazásra gondolnak, hanem kétfordulós egyéni szavazásra a vegyes rendszeren belül (mint a régi rendszerben). Ez ugyan elméletileg lehetséges lenne német mintára, de ha tényleg az arányosság lenne a cél, akkor megintcsak teljesen fölösleges lenne a második forduló. Hiszen a választás eredménye az első fordulóban már eldőlne, a második forduló már max. azt befolyásolná, hogy konkrétan egy-egy kerületet ki képvisel. Bár ez így nem hangzik feltétlenül hülyeségnek, szinte garantálható, hogy a szavazók többsége ezt elég értelmetlennek találná a gyakorlatban (megitcsak utalok a Vox Populi választási kalauz posztra). De ez még csak a legeslegjobb eshetőség. Sokkal valószínűbb, hogy egy ilyen rendszert (bizonyos extra követelmények — mint a garantált helyi képviselők és a fix létszámú listás helyek esetében — szükségszerűen) úgy sikerül megalkotni, hogy a második forduló csak reflektorfénybe állítja és felerősíti a rendszer gyenge pontjait és a pártok kb. 1 ciklus után rájönnének, hogyan lehet visszaélni a rendszerrel. És amint visszaélnek, máris garantáltan aránytalan lesz.
Harmadik lehetőség nem jut eszembe, azt leszámítva, hogy valószínűleg hiába mondják, sokan eleve nem gondolják komolyan az arányosságot. Esetleg valami ködös fogalomnak gondolják, ami valamiért magába foglalja a kétfordulós rendszert is? (annak ellenére, hogy a második forduló akár csúfosan ronthatja is az arányosságot?) Nem tudom, de néha mégiscsak kiderül, hogy az nem is “arányos” akart lenni, csak “arányosabb”. Akkor pedig már tényleg sok minden belefér…
A képen az 1994-es választás eredménye. Ez volt a (Gallagher index szerint, ami 16 fölött volt) a második legaránytalanabb választási eredmény 1989 óta. Még a második fordulóhoz viszonyítva (ami egyébként helytelen módszer) is 45%-ból lett 54% (ami annál súlyosabb, mert ezt nem lehet a küszöbre fogni) a legnagyobb pártnál. Az első forduló egyéni eredményeinél pedig a 31% (!) nőtt 54%-ra (pártpreferenciáknál 33%). Ez bizony óriási torzítás. Az akkori 72%-os szupertöbbséget a szavazók 52%-a adta, kétharmadot a szavazók kevesebb, mint 50%-val is ki lehetett volna hozni.
Ha jól értem, a rangsorolós választás ki tudná váltani a kétfordulósat azzal, hogy a taktikai döntéseket a választások előtt a választó hozza meg, míg a kétfordulós rendszerben a két forduló között a (részben) pártok. Bár én attól tartok, hogy a rangsorolás túl nehéz lenne a választók egy jelentős részének...
Nekem lenne egy radikális ötletem: csak egyéni körzetek, ahol 20000 szavazat ér egy mandátumot. Ha több jelöltnek van ennél több szavazata, akkor több képviselője lesz a kerületnek, he egynek sincs, akkor nincs (dedikált) képviselője a kerületnek. Az összes, mandátumot nem érő szavazat (a győztesnek is a második helyezettnél több szavazata) megy megyei listára, aminek az elején kötelezően az egyéni jelöltek vannak. Innen is 20000 szavazat egy mandátum - a maradék, mandátumot nem érő szavazat megy az országosra (ahol szintén az egyéni jelöltek vannak elöl) és innen is 20000 szavazat egy mandátum. A bejutási küszöböt úgy határoznám meg, hogy legfeljebb 5% szavazatnak ne legyen képviselete (tehát ha van mondjuk egy 50%-os, egy 40%-os, két 4%-os és egy 2%-os párt, akkor csak az utóbbi marad ki). Ez minimalizálná az elvesző szavazatok számát, minden szavazat ugyanannyit érne és lennének helyi képviselők is. Hátrány(?) a változó számú képviselő meg hogy esetleg túlontúl töredezett lenne az eredmény (mint Izraelben).