A március világszerte, de különösen Európa-szerte zsúfolt volt választásokban (lásd: 2026-os választási naptár).
Nézzük az érdekesebb európai választásokat és rendszereiket kicsit közelebbről:
Szlovénia: parlamenti választás
Szlovéniában a kétkamarás parlament alsóházának, a Nemzetgyűlés 90 képviselőjéből 88-at gyakorlatilag országosan arányos rendszerben választanak és a maradék kettőt pedig a magyar és olasz nemzetiségek adják. A képviselőket papíron 88 jelölőkörzetben és nyolc 11 mandátumos választókerületben választanak (amelyek népességének megközelítőleg egyenlőnek kell lennie). A jogi választási küszöb országosan 4%.
A rendszer sajátossága, hogy a magyar és olasz kisebbségeknek plurális szavazójogot biztosít: a nemzetiségi képviselőkre a pártlisták mellett szavazhatnak, nem helyett. Ez természetesen erősen sérti az egyenlő választójog elvét, a kivételt a nemzetiségi képviselettel, mint méltányolható céllal igazolják. A két nemzetiségi képviselőt egy X-es relatív többségi szavazással választják, korábban azonban a Borda-féle pozíciós (rangsorolós) szavazást használták.
A 2026-os végeredmény a képen látható eloszlás, ami a küszöböt leszámítva elég arányos, országos D'Hondt. És igen, Szlovéniában a parlamenti patkó valóban kör alakú...
Dánia: parlamenti választás
A dánoké az Európa legbonyolultabb választási rendszere címért is bátran indulhatna (külön részleteztem egy jegyzetben is, és itt a Választási Tudásbázison, de egyébként a szlovénhoz meglepően hasonló), azonban a végeredmény az én szememmel nézve gyönyörűen unalmas: nem volt olyan párt, ami nem lépte volna át a 2%-os küszöböt, és a végeredmény országosan is teljesen arányos lett. Mármint tényleg teljesen: 0,42-es Gallagher-index, tökéletes arányosság az országos Hare-kvótás-maradékos eredmény (ezt használják a dánok) és a Sainte-Lague eredmény szerint is. Egyben ez Dánia történelmének legfragmentáltabb parlamentje is, nominálisan 12, “effektíve” 9 párttal. Ez a választás is egy jó példa arra, miért nem szeretem, amikor úgy tudósítanak, hogy a legnagyobb párt “nyerte” a választást. A szociáldemokraták a választásnak inkább csak vesztesei voltak, jó esetben is ez max. egy pürrhoszi győzelem — de maradjunk annál, hogy az első helyezett és győztes párt arányos rendszerben (is) elválhat egymástól, ne keverjük őket.
A dán parlamentben ül még 2-2 képviselő, akiket Grönlandról, illetve a Feröer-Szigetekről delegálnak. Ha 2 képviselős körzetet látok, én azonnal a binomiális rendszerre gondolok. Két képviselőt ugyanis gyakorlatilag kétféleképpen lehet kiosztani listák között: vagy az első helyezett kapja mindkettőt, vagy az első kettő helyezett egyaránt egy mandátumot szerez. Hogyan döntjük el, melyik legyen? A D’Hondt-formula, amit Dániában is használnak, erre lényegében azt mondja, hogy csak akkor kaphatja az első helyezett mindkét mandátumot, ha legalább kétszeresét szerezte a második helyezett szavazatainak. Az a “relatív kétharmad” nem egy gyakori helyzet valódi választásokon, így szinte mindig kiegyenlített a képviselet a két legnagyobb párt között (ami az jelenti, a rendszer relatíve a második helyezettnek kedvez).
Feröer esetében idén nem volt nagyon messze, hogy egy párt zsebelje be mindkét mandátumot a dán parlamentben. Annál érdekesebb, hogy mennyire máshogy szavaznak az ott lakók a dán és a feröeri választásokon. A kettő között csak 2 nap telt el... A dán választáson a feröeriek 75%-a vett részt (szemben a dánok 83%-val), míg a saját parlamentjükén 89%, de még ez se magyarázza ezt az eltérést.
Olaszország: népszavazás alkotmánymódosításról
Március 22–23-án zajlott a Meloni igazságügyi reformjairól tartott kétnapos népszavazás. A kérdés a dupla parlamenti kétharmad hiányában került a nép elé, egyszerű többség elég lett volna hozzá, érvényességi küszöb nélkül.
Az eredmény: 53% ‘nem’ szavazat, ami az első nagyobb botlás Meloni kormánya számára.
Svájc: országos népszavazások, 5+1 kérdésben
Ebből az első kettő és a plusz egy kérdés azért érdekesek, mert ugyanabba a témába tartoznak.
A készpénzhasználat jogának alkotmányba iktatásáról szóló népszavazási kezdeményezéssel szemben a kormány élt azzal a lehetőséggel, hogy alternatív megoldást javasolt. Ilyen esetben mindkettőről külön-külön szavaznak. Mindkettő esetében a szavazattöbbség mellett szükséges kantononként is a többség. Ha egyik sem megy át, marad a status quo. Ha csak az egyik vagy a másik megy át, akkor is egyértelmű a helyzet. Ebben az esetben a kormány javaslata nyert támogatást, az eredeti kezdeményezés nem.
Azonban lehetséges lenne az is, hogy mindkettőt elfogadják. Ebben az esetben nem azt nézik, hogy melyiket fogadták el nagyobb többséggel (a dupla követelmények miatt ezt nem is lenne olyan egyszerű), hanem ezért egyből felteszik a szubszidiárius kérdést, hogy a kettő közül melyiket választanák a szavazók.
Így mind a három kérdés két opciós (igen/nem), és lehet egymástól függetlenül dönteni benne (nem rangsorolt, stb.). A Condorcet-ciklusoknak (ha “kő-papír-olló” lenne) sincs jelentősége, mert ha csak az egyik kezdeményezés nyer, akkor irreleváns a szubszidiárius kérdés az eredményességre nézve.
Hollandia: önkormányzati választások
A holland önkormányzati választásokon gyakorlatilag teljesen arányos módszerrel választanak képviselőtestületeket, a 18-i eredményekkel kapcsolatban ajánlom a PolderPolitika összefoglalóját.
Franciaország: önkormányzati választások
A francia önkormányzati választások számos helyen izgalmas második fordulót jelentettek. Nem utolsó sorban Párizsban, ahol felmerült, hogy a nagyonbaloldal éppen elég szavazatot el tudna venni a baloldaltól, hogy a jobboldal győzzön. Ez végül nem következett be, a baloldali jelölt és lista kényelmes 10 százalékpontos előnnyel nyertek.
Egyébként a francia önkormányzati választások rendszere is megér egy misét. Itt is létezik az a fajta kétfordulós szavazás, amiben kettőnél többen is továbbjuthatnak. Így az egyfordulós szavazás hibáit sikerül újratermelni, ha a pártok nem egyeznek meg a két forduló között... Külön polgármesterválasztás nincs, de a győztes párt automatikusan megkapja a mandátumok 50%-át, a másik 50%-ot meg arányosan osztják ki a második forduló eredményei szerint. Szóval a győztesek tényleg kb. mindent visznek, az ellenzék csak dísznek van ott. Némi reform történt ezelőtt a választás előtt, például Párizsban immár külön szavazhatnak az emberek a városi közgyűlésre. Ugyanez a reform lépett érvénybe Marseilleben és Lyonban is (ahol szoros volt a verseny, 50,67%-kal nyerte a második fordulót a zöld jelölt). Korábban a városi közgyűlés a kerületi közgyűlések mandátumarányaiból állt össze, ami talán még a korábbi budapesti közgyűlési rendszernél is rosszabb rendszer volt. A bónusz immár a kerületekkel ellentétben “csak” 25%. Mellette a bónuszos vegyes rendszert egyre több kistelepülésen is bevezették (a magyarhoz hasonló “egyéni listás” rendszer helyett), nemi kvótákkal a listán, cserébe így egyre több helyen szűnt meg a szavazók számára a lehetőség, hogy szabadon szavazzanak több különböző párt jelöltjeire.
Németország: tartományi parlamentek és önkormányzatik
A baden-württembergi után (erről itt írtam részletesen) egy másik német tartomány is parlamentet választott. A választási rendszer vegyes arányos: a szavazók egy szavazólapon kettőt X-elnek, egyet egy helyi jelöltre, egyet egy tartományi pártlistára. A pártok arányát a parlament gyakorlatilag teljes egészében a második szavazat határozza meg, így egyéniben nem olyan fontos a taktikai szavazás. 52 egymandátumos egyéni kerület mellett minimum 49 listás mandátum van: ha kell az arányossághoz, többet adnak hozzá.
Bónusznak pedig idetettem még egy kicsit régebbi, március 8-i eredményt a München közelében található Rosenheim polgármesterválasztásáról, ahol a második fordulóban a bajor Mamdani, a 33 éves Erdogan győzött az inkumbens polgármesterrel szemben, akit történetesen (majdnem) Merznek hívnak. März(ius)... (bocsánat)
