Mi lett volna a magyar választási rendszerben győzteskompenzáció nélkül?
Tényleg 5-6 mandátum múlt rajta?
Ezt a sorozatot (amiben olyan niche dolgokról írok jó hosszan, minthogy a győzteskompenzáció nem magyar találmány, meg nem is feltétlenül “győztes-” és nem is rendes “-kompenzáció”) azzal kezdtem, hogy kétségbe vontam azt az idáig választási szakértők által egyhangúan elfogadott analízist, hogy a győzteskompenzáció 5-6 mandátum sorsáról döntött minden választáson 2014 és 2022 között. Legutóbb részletesen is bemutattam, hogy mi a jelentősége a győzteskompenzáció létének(/hiányának) és módjának a pártok stratégiái szempontjából, az ún. csalilistákat illetően. Itt az ideje hogy valamiféle számokkal is bemutassam, hogy nézhetne ki egy ilyen taktika Magyarországon, és hogy miért gondolom, hogy óvatosabban kellene bánnunk azzal az 5-6 mandátumos becsléssel.
Nézzük a 2022-es választást. (bár nézhetnénk a 14-est vagy 18-ast is, az elv bemutatása szempontjából ez nem lényeges) A kormánypártok listája több, mint 900 ezer, az ellenzéki lista kevesebb, mint 100 ezer “győzteskompenzációs” töredékszavazatot szerzett. Ez nem meglepő, hiszen a kormánypártok nem csak megnyerték az OEVK-k 82%-át, hanem majdnem 20 százalékpontot vertek az ellenzéki lista szavazatarányára. Emellett a kormánypárti lista több, mint 400 ezer, az ellenzéki pedig majdnem 1,5 millió “veszteskompenzációs” szavazattal egészült ki. (Itt akár megállhatunk egy pillanatra és úgy is nézhetjük: milyen “veszteskompenzáció” az, ami 400 ezer plusz szavazatot ad annak a pártnak, amely eleve felülreprezentált az egyéni ágon? Ez +3 kormánypárti mandátum már önmagában, ha már így elemezzük a rendszert. De erről majd a következő részben írok részletesebben: hogy miért nem rendes kompenzáció a vesztes-töredékszavazat se). Ebből az is látszik, hogy a veszteskompenzáció “erősebb”, mint a győzteskompenzáció. De mivel mind a kettő ugyanazokon a mandátumokon osztozik, a győztes-töredékszavazatok “felhigítják” a veszteskompenzációt. (Valójában a listás szavazatok még jobban felhigítják azt a kompenzációt, ami ezek után még maradt, de erről majd szintén legközelebb...) A Mi Hazánk töredékszavazataival együtt (amelyek csak veszteskompenzációból jönnek) így győzteskompenzáció hiányában összesen 2,2 millió töredékszavazat lenne, a másik 1 millió nem jelenne meg úgy, ahogy a mostani rendszerben.
A képeken a narancs/kék árnyalatai közül a sötétebbek azok, amik az egyéni mandátum megnyeréséhez kellettek, tehát nem töredékszavazatok, míg a világosabbak a töredékszavazatok. Megnyert körzetben tehát a világos+sötét sávok összege mutatja a pártszövetségek jelöltjének eredményét. Egy párt által meg nem nyert körzetben viszont csak világos sávval jelenik meg az eredménye: ennek az egésze veszteskompenzációként kerül listára. Ha nem lenne győzteskompenzáció, de minden más úgy maradna, ahogy (ceteris paribus), akkor eltekintenénk a győztes jelöltek melletti világos sávval jelölt győzteskompenzációs szavazatokkal és így jönne ki az 5 mandátum (nettó) különbség a kormánypártok kárára.
De megalapozott-e azt gondolnunk, hogy a kormánypártok, akiknek jelöltje egy körzetben majdnem 50 százalékpontot vert az ellenzéki jelöltre (71%-21%), hagynák azt az 50% szavazatkülönbséget elveszni? (Ha épp olyan rendszer alkottak volna, amiben nincs győzteskompenzáció…) Lemondanának 900 ezer szavazatról? Tegyük fel, hogy nem. A technika, amivel ennek a 900 ezernek legalább egy részét “vissza” lehetett volna szerezni: az előző posztomban tárgyalt csalilista taktika. (vagyis, hogy egy lista helyett kettőt állítanak és mind a kettő név alatt állítanak jelölteket, ahol ez - a rendszer adottságaiból adódóan - hasznos lehet) Nem kell túlságosan megerőltetni a képzelőerőnk, hogy ennek a csalilistának mi lett volna a neve, hiszen eleve kétpárti volt a kormánypárti lista. A kb. 25 legerősebb kormánypárti körzetben, mint kiderült, olyan volt az eredmény, hogy ha két jelöltet is indítanak, akkor sem lett volna esély “nevető harmadik” helyzetre. Itt minél közelebbi eredményt sikerült volna elérni (a két jelölt között), annál több győzteskompenzációt sikerült volna “visszaszerezni” veszteskompenzációként. De még további 25-30 körzetben is reális lett volna egy második jelölt indítása, persze, minél szorosabb a körzet, annál kockázatosabb ott a többlet-töredékszavazatokra hajtani. A legszorosabb körzetekben a biztonság kedvéért csak egy jelöltet szabad indítani. A biztos bukó körzetben pedig, ha nincs győzteskompenzáció, akkor megintcsak kockázat nélkül lehet kettőt. (egyébként nem szükséges, a 71 körzetes limit 2 listára matematikailag még megengedő, de ezzel akár további szavazatokra is szert lehet tenni)
Én egy olyan modellt készítettem, ami azt feltételezi, hogy a több jelölt indítása egyáltalán nem hoz plusz szavazókat a kormányoldalnak (pedig ez se zárható ki) és nem is vesz el. Tiszta ‘vote management’ amit nézek, azaz csak a meglevő szavazatokat rendezzük át. Ez a szofisztikált taktika nemzetközi precedensek alapján nem irreális: csak a szavazókat megfelelően kell tájékoztatni, hogy hogyan érdemes szavazni. A modellem egyébként elég pesszimista, főleg a legkormánypártibb körzeteknél. (Erre azért van szükség, mert én már az eredményekből dolgozom, de a stratégia kidolgozásakor ezt csak becsülni lehet) Az viszont nem az számít, hogy az egyes körzetekben mennyit tévedne a modell - hiszen a “visszaszerzett” töredékszavazatok szempontjából mindegy, honnan jönnek. Az átlagos hatékonyság a fontos. Ez a hatékonyság kerületenként 50%-80% lett a modellemben, már ahol 2 kormánypárti jelölt indulását feltételezi. Csak ott feltételeztem, hogy egyáltalán szóba jön ez a taktika, ahol a kormánypárt jelöltje a tényleges választáson 15%ponttal vezetett. Hogy mennyi töredékszavazatot sikerül a második jelölttel begyűjteni, azt így határoztam meg:
amennyi az ellenzéki jelölt szavazataránya + 7,5%pont, és a kormánypárti jelölt különbsége (pl. ahol 55% kormánypárti, 33% ellenzéki szavazat volt, ott akkor ilyen körzetben átlagosan 55%-(33%+7,5%), azaz 14,5%-nyi szavazatot számoltam), vagy
amennyi az összes szavazat a körzetben, mínusz a nem kormánypárti szavazatok és 7,5%pont, majd ez az egész osztva kettővel (pl. ahol 63%-25% volt az állás, ott ez a képlet (100%-(37%+7,5%))/2-t, azaz 27,75%)
-Amelyik a kettő közül kevesebb (pesszimizmus). A konkrét formula nem is annyira lényeges. Inkább az számít, hogy mennyire becsüljük ambiciózusnak a taktikázó oldalt és milyen átlagos hatásfokú kimenetelt tudunk elképzelni (ha feltételezzük, hogy nem sikerül véletlenül eljátszani egy OEVK győzelmet sem). Az én modellem átlagosan olyan 70%-os hatásfokot ad, ami összesen a nemlétező győzteskompenzáció 62%-át tudja “visszaszerezni”, 925 ezerből 575 ezret. Ez 2-3 plusz mandátumot jelent, vagyis a modell szerint nem 5, hanem 2-3 mandátumot hozott inkább a győzteskompenzáció. Vagyis a modell szerint győzteskompenzáció nélkül is meglett volna a kétharmad.
Nézzük a gondolatkísérlet limitációit: azon túl, amire már utaltam (kockázat, stb.), ez a modell egy egyoldalú taktikát feltételez. Vagyis, hogy az ellenzék nem állított volna csalilistát. Ez nem egy elrugaszkodott feltételezés, tekintve, hogy ebből (az eredmények ismeretében különösen) nem gyűjthettek volna túl sok extra töredékszavazatot, ellenben nagy kockázatot jelentett volna. (Nem meglepő módon, a “győzteskompenzáció”-begyűjtő taktikából a nagyobb fél tud elsősorban profitálni) Az ellenzéknél inkább az merül fel, hogy esetleg két listával és 36-40 helyen két jelölttel esetleg lehetett-e volna javítani az eredményen, de ilyet a modell egyik oldalra sem néz, csak meglevő szavazatokkal operálunk. További feltételezés, hogy a mindkét kormánypárti lista megugrotta volna a küszöböt, de ez ilyen szintű vote management mellett triviális feladat, ahogy a D’Hondt módszerből eredő minimális extra rizikó is elhanyagolható. A legnagyobb limitáció (azon túl, hogy hogyan változtak volna a szavazatok maguk egy ilyen külön listás indulás mellett - akár pozitív akár negatív irányba) az, hogy egyáltalán lett-e volna a kormányoldal olyan bátor, hogy papíron átlagosan 2-3 mandátumért bevállal egy ilyen kockázatos taktikát? (itt ne felejtsük el, a modellben EZEN múlt a kétharmad…) Ezt az olvasóra bízom, de nyilván nem sok értelme van a kérdésnek, hiszen számukra egyszerűbb és hatékonyabb megoldás, ami most van: hogy eleve van győzteskompenzáció a rendszerben.
A konklúzióm nem az, hogy pont 2 vagy 3 mandátum múlt a győzteskompenzáción, és nem 5 vagy 6. A közvetlen konklúzióm csak az, hogy ne állítsuk bizonyossággal, hogy 5 vagy 6, ahogy nem állítjuk bizonyossággal azt sem, hogy egyéni kerületek nélkül pont 114(+1)-72-12 lett volna a 2022-es választás végeredménye. Az üzenetem pedig az, hogy azt is gondoljuk végig, ha a rendszer ugyanolyan lett volna (csak győzteskompenzáció nincs), akkor mi lett volna még más? Lett volna egy másik mumus, ami a laikusok számára a választási rendszer igazságtalanságát úgy szimbolizálja, mint az az “oximoron”, hogy “a győztest kompenzálni, ki hallott még ilyenről…”? Többen, vagy kevesebben figyeltek volna föl a választási rendszer igazságtalanságára, ha úgy jönnek ki kétharmadok (vagy 4/5-ök), hogy pl. se győztes-, se vesztes-töredékszavazatok nincsenek? (esetleg akkor kompenzáció hiányáról és nem pedig a győzteskompenzáció létéről beszélnénk? vagy az egymandátumos választókerületek léte került volna fókuszba?) Esetleg lassabban vagy kicsit másképp szivárgott volna valami tudás (vagy tévhit) a köztudatba, hogy mi a jó stratégia ebben a rendszerben? (lásd az írásom arról, hogy miért lehet, hogy pont a veszteskompenzáció az igazán ördögi eleme a rendszernek).
Akármi is a válasz ezekre, az biztos, hogy aki a kétharmadot győzteskompenzáció beiktatásával ki tudta hozni, az minden bizonnyal ki tudta volna hozni győzteskompenzáció nélkül is (pl. 93 helyett kicsivel kevesebb országos listás mandátum kreálásával). Azt mondani, hogy “pont” a győzteskompenzáción múlt, semmi értelme, hiszen miért kéne a 106 kerületet, a 93 listás mandátumot és még 10 másik paramétert adottságnak venni, és pont ezt az egyet kiemelni? (kumulatív és alternatív okság...)
Így áll a győzteskompenzációs sorozat jelenleg:
✅2. hogy miért NEM hungarikum (se szűk, se tág értelemben)
✅(2,5. hogy a veszteskompenzáció egy alulértékelten ördögi intézmény)
✅3. hogy miért nem feltétlenül a "győztesnek" kedvez
❓4. hogy miért nem kompenzáció (és hogy a "veszteskompenzáció" se csak kompenzáció, sőt!)
❓5. hogy miért olyan gyenge legtöbbek érvelése mellette és ellene is, mik a ténylegesen erős érvek mellette és ellene
❓6. hogy mi volt a helyzet a régi választási rendszerrel, és mi az a negatív győzteskompenzáció
❓7. hogy a magyar választási rendszerben konkrétan a szavazó dönthet úgy, hogy negatív szavazatot ad egy másik pártnak
✅(8,5. hogy mi lett volna a magyar rendszerben győzteskompenzáció nélkül? tényleg 5-6 mandátum múlt rajta?)
❓9. hogy miért bonyolultabb ez az egész kérdéskör és hogy mi egyáltalán a "kompenzáció" és milyen formái vannak