Negatív szavazat a magyar választási rendszerben?
A győzteskompenzációról — 6. rész
A magyar országgyűlési választási rendszerben látszólag nincsen lehetőség negatív szavazat leadására. Mindenki két pozitív szavazatot adhat le, egyet egyéni jelöltre egyet egy országos listára (kivéve aki nem, mert ő csak listára).
A negatív szavazat lehetősége normál esetben például úgy nézne ki, hogy nemcsak egy (vagy több) jelöltre, hanem egy (vagy több) jelölt ellenében is lehet szavazni. Ilyen van több országban, például Lettországban a szavazó nemcsak tetszőleges számú jelöltre szavazhat a választott pártjának listáján, hanem tetszőleges számú jelöltet ki is húzhat (ellene szavaz). Ezeket a (preferencia)szavazatokat úgy összesítik, hogy megszámolják hányan szavaztak kifejezetten az adott jelöltre, majd levonják belőle, hogy hányan szavaztak ellene.
De a magyar rendszerben természetesen nem így van. Sőt, már olyan negatív (“győzteskompenzációs”) töredékszavazatok sincsenek az országgyűlési rendszerben, amit a sorozat előző részében bemutattam, hogy léteztek 1990 és 2014 között. Ugyanennek a sorozatnak egyik korábbi részében megírtam azt is, hogy Olaszországban miképp létezett a magyar rendszer “inverze”, amiben pont azok a szavazatok számítottak negatív töredékszavazatnak, mint amik a magyar megfelelőjében nem számítanak (pozitív) töredékszavazatnak. Akkor miért állítom most, hogy mégis vannak negatív szavazatok a mostani (országgyűlési) rendszerben?
Természetesen a győzteskompenzáció miatt. A győztes-töredékszavazatok számításának módjában [Vjt. 15. § (1) b) ] ugyanis van egy kivonás: úgy lehet megkapni a győztes jelölt pártjának továbbítható töredékszavazatokat, hogy az első helyezett szavazatszámából le kell vonni a második helyezett szavazatszámát (plusz egyet). Vagyis itt (a zárójel kibontása után) a második helyezett szavazatszáma és a “+1” is negatív előjellel szerepel. A “+1” nem számít, mert az egy konstans. Annak csak az a szerepe, hogy ha valaki 10 001 szavazattal nyer egy körzetet és a második helyezett 10 000 szavazatot szerzett, akkor nem képződik “győzteskompenzáció”, hiszen az a +1 még szükséges volt a kerület megnyeréséhez, enélkül döntetlen lett volna.
Na de miért probléma a negatív előjel egy képletben? Hiszen negatív töredékszavazat soha nem képződhet, mivel az elsőnek mindig több szavazata van, mint a másodiknak. Így nem áll elő az a probléma, amiről az olasz rendszer esetén írtam. Nem áll elő olyan helyzet sem, hogy a szavazó akaratlanul a választott jelöltjének (pártjának) mandátumveszteséget okozna (ahhoz képest, mintha nem szavazott volna), a szavazatának súlya sosem nem lesz ilyen értelemben negatív. (ez azért lehet releváns, mert ilyen “negative vote weight” problémát például a német alkotmánybíróság alkotmányellenesnek talált a Bundestag megválasztásának — korábbi — rendszerében). Másképp fogalmazva, aki egy adott párt jelöltre szavaz, az csak növelni tudja szavazatával annak a pártnak a mandátumszámát, csökkenteni nem*. (Ez persze nem jelenti, hogy az őszinte szavazás a jó stratégia, mert az egy sokkal tágabb kérdés.)
Mégis fennáll egy probléma, szimplán amiatt, hogy a negatív előjel után egy olyan szám áll, amit közvetlenül a leadott szavazatok befolyásolnak, méghozzá kifejezetten csak az egyik opcióra leadott szavazatok. Azaz a levonást a második (és csak a második) helyezett jelöltre leadott szavazattal lehet módosítani. Más lenne a helyzet, ha negatív szavazatot (is) eredményezne minden szavazat, mert akkor az bizonyos értelemben (de nem minden értelemben!) olyan, mintha egyik sem adna negatív szavazatot: nincs megkülönböztetés. Triviális (sőt, tautologikus) észrevétel, hogy a második helyezettre leadott szavazatok száma az arra a jelöltre szavazók számától függ, de ebből következik, hogy vannak kifejezetten egy adott jelöltre leadható negatív szavazatok a rendszerben. Annak ellenére, hogy tényleges negatív töredékszavazatok nem kerülhetnek ki egy kerületből sem.
Még azt érdemes tisztázni, hogy negatív (listás) szavazatot 1. csak a második helyezettre szavazással és 2. csak az első helyezett pártja ellen lehet leadni. Természetesen előre nem tudhatja a szavazó teljes bizonyossággal, hogy melyik jelölt lesz az első és második helyezett. De ez csak bizonyos helyzetekben számít, alapvetően taktikai szavazási kérdés. Ha például csak két párt jelöltjei versenyez egymás ellen, nem nehéz belátni, hogy taktikus szavazásról nem lesz szó a negatív szavazat léte mellett sem, sőt, amiatt éppen még kevésbé jön szóba. (természetesen nem beszélünk olyan tágabb lehetőségekről — amit én stratégiai szavazásnak nevezek — mint hogy a szavazó esetleg jobban szeretné, ha a kedvenc pártra ne nyerne túlzottan stb., ha másért nem, azért mert már eleve nem csak 2 opció van). Akkor lehet érdekesebb a helyzet, ha a 3 jelölt esetén a szavazó kedvence nem első vagy második helyen fog várhatóan végezni, hanem egy harmadik (bejutó) párt jelöltje. Ekkor a szavazó választhat, hogy az őszinte kedvencére szavaz, ezzel annak a pártnak adva egy töredékszavazatot, vagy az első kettő közül arra, amelyik közülük szimpatikusabb. Ha a biztosan első helyezettre szavazna inkább, akkor a negatív szavazat nem releváns szempont, de ha a másodikra, akkor a képlet a következő: vagy a kedvenc pártjának az egy pozitív (listás) szavazatot, vagy a második preferenciájára egy hasonló pozitív szavazatot ÉS egy negatív szavazatot a legkevésbé kedvelt jelölt pártjára.
A taktikai szavazás során a szavazónak nemcsak azt érdemes néznie, hogy mennyi az esélye a kedvenc jelöltjének és a többi jelöltnek, hanem azt is, hogy várhatóan bejut-e a kedvenc pártja (vagy akár az első két helyért versengő jelöltek pártja). Például, ha a választó kedvenc jelöltje nemcsak egyéniben esélytelen, de a pártja (vegyük úgy, hogy ez egyben a szavazó kedvenc pártja is) az 5%-os küszöb szélén áll, akkor az erre a jelöltre leadott szavazat értéke még a listás ágra átvitel után is kisebb (mivel egy párt egyéni jelöltjére leadott szavazat egyáltalán nem segít megugrani a küszöböt, ilyen szempontból haszontalan, ellenben a listás érvényesülésből jó eséllyel teljesen ki van zárva, csak a párt bejutása esetén lehet pozitív hatása). Szóba kerülhet, hogy ugyanezt a negatív oldalon is mérlegelni kell: például, ha a biztos első helyezett egy független jelölt, akkor pártjára egyáltalán nem lehet negatív szavazatot leadni – mert nincs pártja. Olyan is lehet, hogy a szavazó kedvenc jelöltje harmadik helyen áll a körzetben, de a pártja várhatóan bejut, míg a körzetben a második helyezett “kisebbik rossz” egy független vagy várhatóan nem bejutó párt jelöltje. Ilyen esetben a szavazó a taktikus szavazatával nem tud pozitív töredékszavazot leadni, de ettől még negatív szavazata az első helyezetre ugyanúgy érvényes és hatóképes. Vagyis itt a dilemma az egyéni szavazat listás vonzatában konkrétan a valami mellett vagy a valami ellen szavazás.
Az utolsó gondolathoz pár fontos kiegészítés: Ha az első második helyezett között szoros (~bizonytalan) a verseny, akkor az egyéni szavazat listás hatásához képest sokkal fontosabb kérdés a taktikai szavazás szempontjából az egyéni küzdelem. (azaz a választónak általában nem érdemes a listás negatív szavazatokon mordondíroznia, hanem logikus csak az esélyes jelöltek közül a szimpatikusabbra szavaznia) A másik, hogy az egy retorikai egyszerűsítés, ha valaki azt mondja, hogy “lehet szavazni valaki mellett vagy valaki ellen”, azaz a taktikus szavazás negatív, míg az őszinte pozitív. Ez azért van, mert aki ezt a retorikát használja, arra apellál, hogy bár tudjuk, hogy minden szavazat pozitív (vagy legalábbis nem negatív), a kisebbik rosszra (vagy kisebbik jóra, ha a pohár félig tele…) szavazás valójában a nagyobbik rossz elkerülésére szolgál, vagyis ilyen értelemben negatív. De mi van akkor ha valóban van negatív szavazás a rendszerben? Akkor a kisebbik rossz taktika lehet egy dupla negatív szavazat? Bizony, ez ha így fogalmazzuk meg a dilemmát, akkor a kérdés sokszor az a választó számára, hogy inkább dupla negatív szavazatot vagy egy pozitív szavazatot ad le…
De maradjunk a szavazatok szó szerinti értelménél, akkor is fennáll a probléma amivel a kettővel ezelőtti bekezdést zártam: Sok szavazó gyakorlatilag aközött választhat, hogy vagy a kedvenc pártjára ad egy db pozitív töredékszavazatot vagy a kisebbik rosszra/jóra egy pozitív töredékszavazatot ÉS egy negatív szavazat a nagyobbik rosszra. Az egyik opció listán dupla szavazóerőt kínál, ez pedig erősen felveti az egyenlő választójog sérelmét. Persze az Alkotmánybíróság, amely enyhén szólva lazán értelmezi ezt az alapkövetelményt, biztos lesöpörte volna ezt az érvet is valami olyasmi szöveggel, hogy “a választópolgár valamely párt politikai orientáltságának elfogadásával és támogatásával vállalja a választás előre pontosan meg nem állapítható következményeit.” (ez amúgy nem a 2014-es győzteskompenzációs határozatból van, hanem az 1990-es választást megtámadóból — mert szerintem már ott kezdődtek a gondok…). Ha a “győzteskompenzáció” létezéséről és elfogadhatóságáról az Alkotmánybíróságénál esetleg megalapozottabb ítéletet szeretnénk mondani, akkor viszont a legerősebb érveket kellene felsorakoztatni mind ellene, mind mellette. Mivel véleményem szerint ez még nem igazán történt meg, ezért kezdtem bele ebbe a sorozatba. A következő részben fogom az eddig leírt és a még nem kifejtett gyenge és erős érveket és ellenérveket összefoglalni és ütköztetni.
További 2 részt tervezek még:
✅2. hogy miért NEM magyar találmány (se szűk, se tág értelemben)
✅(2,5. hogy a veszteskompenzáció egy alulértékelten ördögi intézmény)
✅4. hogy miért nem kompenzáció (és hogy a “veszteskompenzáció” se csak kompenzáció, sőt!)
✅5. hogy mi volt a helyzet a régi választási rendszerrel, és mi az a negatív győzteskompenzáció
lehet ennek a negatív győzteskompenzáció (nem ugyanaz, mint a negatív szavazat) dolognak tágabban szentelek egy köztes részt.
✅(8,5. hogy mi lett volna pl. 2022-ben győztes-töredékszavazatok nélkül)
*Továbbra is: a nem szavazáshoz képest. Olyan ugyanis van a magyar rendszerben, hogy a szavazó a választott pártját úgy nem tudja plusz mandátumhoz segíteni, hogy rá szavaz, de úgy, hogy egy másik jelöltre, úgy igen.