Folytatom azt a sorozatot, amiben arra próbálok alternatívákat bemutatni, hogyan lehetne valódi képviselet biztosítani a határon túl élő magyar állampolgárok részére. Az előző részben bevezettem a problémát, hogy a külföldön élő magyarok (legyenek azok “külhoniak” az elcsatolt területekről vagy akár nyugatra kivándoroltak) szavazati jogot ugyan kaptak, de valódi képviseletet nem. Amellett érvelek, hogy semmiképp sem előremutató megoldás a szavazati jogot elvenni, ellenben a képviseletet pótolva a megosztás helyett az egyesítést lehetne szolgálni. Megoldás nem csak egy van, az előző alkalommal a külhoni parlament lehetőségét vetettem fel, francia példára.
A külhoni parlament után most olyan lehetőségeket mutatok be, amik már nem az Országgyűlésen kívül, hanem azon belül nyújtanának valamilyen speciális képviseletet. (Így haladok a “teljes”, megkülönböztetés nélküli választójog lehetősége felé). Az első a nemzetiségi szószólók mintájára a határon túliak által választható szószólók intézményének bevezetése, akik nem képviselők, de részt vesznek az Országgyűlés munkájában. A második már egyfajta tényleges, egyenrangú képviselői választás lehetősége a külhoniaknak, de itt csak a felsőházban. Ezek a megoldások sem összeegyeztethetetlenek egymással vagy a többi alternatívával. Külhoni parlament mellett is lehetnek szószólók vagy felsőházi képviselők, sőt, az is elképzelhető, hogy ezek egy részét a külhoni parlament választja be az Országgyűlésbe. Az is egy opció, hogy a felsőházban képviselői, az alsóházban csak szószólói lennének a határon túliaknak, vagy akár, hogy mind a két házban képviselői (ebben az esetben szószólókra valószínűleg nem lenne szükség).
Szószólók
A szószólók nem a képviselőkkel egyenrangú, rendes tagjai az Országgyűlésnek és elég kevés szó esik róluk. Jelenleg a 13 nemzetiségnek van szószólója, akiket elvileg az országgyűlési választáson választanak. Azonban ez nem valódi választás, mindössze arról van szó, hogy a képviselői mandátumot nem szerző nemzetiségi listákon első helyen álló személyek lesznek szószólók. A nemzetiségi listás szavazás nem választás, mivel valójában csak egyetlen zárt listára lehet szavazni, amit csak az országos nemzetiségi önkormányzat állíthat. Természetesen ez vállalhatatlan és reformra szorul (az EJEB szerint is jogsértő), amiről majd külön írok, addig is nyilvánvalóan ez nem lehet modellje a határon túli szószólók választásának. A szószólók intézménye azonban önmagában nem elvetendő, mivel ha nem is teljes, de valamilyen képviseletet lehet vele biztosítani. A szószólók ugyan nem rendelkeznek szavazati joggal az Országgyűlésben, a parlamenti bizottságuk munkájában igen. A hangsúly itt a deliberációkban való részvételen lenne, hogy a határon túli magyar állampolgárok hangja megjelenhessen a törvényhozásban. Ha viszont már szavazati joguk lenne a törvényalkotásban, határozathozatalban, akkor már képviselőkről kellene beszélnünk. A következő részben majd írok arról a lehetőségről is, hogy nem teljesen egyenrangú, hanem speciális jogállású képviselők legyenek szószólók helyett.
Hogyan válasszuk meg szószólókat? Az egyik lehetőség, hogy a külhoni parlament delegálja őket, ebben az esetben semmiképp se történjen a választás színlelése, mint most a nemzetiségi szószólóknál. Egy másik lehetőség a közvetlen választás, itt két fő variációt tudok elképzelni. Az elsőben az országgyűlési választással együtt történne a választás, a másikban külön. Ha a választás az országgyűlési választással együtt történik, akkor sokkal inkább pártpolitikai jellege lenne a választásnak. Ebben az esetben a szószólókat véleményem szerint érdemes lenne nyílt listás rendszerben választani. Érdemes lenne egyszerre 10 szószólót választani, arányos módszerrel. Remélhetőleg szóba se kerülne a blokkszavazás, mert akkor biztosan a győztes párt/koalíció minden szószóli helyet vinne. Alternatívaként, tekintettel a funkciójukra (lévén nem szavazó tagok), az egyetlen nem átvihető szavazat is elfogadható és rendkívül egyszerű megoldás lenne a 10 szószóló választására. Ebben az esetben mindenki egyéni jelölt lenne, és akár a listás arányos rendszernél is nagyobb diverzitás is elérhető lenne.
Ha szeretnénk valamennyire de-pártpolitizálni az intézményt, lehetne a szószólókat az országgyűlési választástól eltérő időpontban választani, például mindig 2 évvel az előző után. Ebben az esetben inkább érdemes megfontolni 2-3 kerület kialakítását, aminek mindegyikében több szószóló lenne választható, például egyetlen nem átvihető szavazattal, vagy rangsorolós arányos egyetlen átvihető szavazattal (STV). Ez utóbbit már javasolta 2017-ben a Közös Ország Mozgalom és 5 ellenzéki parlamenti párt két határon túli képviselő választására. Végül, ha a külhoni parlament választaná a szószólókat (én ezt csak akkor javasolnám, ha a külhoni parlamentet magát közvetlenül választják), akkor biztosítani kellene, hogy az mindig különböző területekről, különböző politikai oldalról érkező szószólókat delegál, azaz nem csak a többség hangja jelenik meg az Országgyűlésben.
Felsőházi képviselők
A felsőházi képviselet, mint megoldás természetesen elsősorban azt igényelné, hogy legyen felsőház. Egy kétkamarás Országgyűlés esetén több filozófia mentén is ki lehetne alakítani a második kamarát. A felsőháznak akkor van igazán értelme, ha nem csak az alsóház duplikálásáról van szó, hanem más a szerepe. Például, ha a parlamentáris rendszerben csak az alsóház politikai bizalmától függ a kormány és a jogalkotásban a felsőház inkább deliberatív testület. Ha a felsőháznak nincs erős blokkolási képessége, hanem inkább csak módosításokat javasol (valamint törvényjavaslatokat kezdeményezhet), akkor sokkal kevésbé fontosak a konkrét arányok és a képviselet olyan szigorúbb egyenlősége, ami az alsóháznál elvárható. Ugyanígy a közvetlen választás sem elengedhetetlen. A felsőház tagjait akár sorsolással is meg lehetne (sőt, szerintem érdemes lenne, de erről majd máskor…) állapítani, de klasszikusabb megoldás lenne, ha például a regionális képviselet háza lenne. Ez utóbbi lehetőségnek elsősorban akkor van értelme, ha az alsóházban nincs regionális képviselet, vagy más egységekről van szó.
Mindezek tükrében, ha a politikailag jelentősebb alsóház képviselőinek választásánál nem lenne szavazati joga a határon túli állampolgároknak, vagy ha lenne is, de külön képviselőket nem választanának, a felsőház erre tökéletes hely lenne. Akár 20-30 képviselőt is lehetne választani határon túli választókerületekben. A választás módjára külön javaslatot nem tennék, de az egymandátumos választókerületeket mindenképp elkerülném. Helyette elsősorban többmandátumos egyéni körzetek kialakításában lenne érdemes gondolkodni. Ha a felsőház is közvetlenül a nép által választott képviselőkből áll, akkor természetesen a határon túliak képviselőit is ekkor kellene választani. Ezeket a választásokat egyébként célszerű lenne az alsóházi választásoktól időben elhatárolni.